Vendégünk volt Benedek Miklós

2016. április 28.

 

Április 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeum immár hagyományossá vált beszélgetéssorozatának Benedek Miklós volt a vendége. Bár maga sem bízott benne, ismertsége és a közönség szeretete miatt megtelt a beszélgetés helyszíne. Nagy beleérzéssel mesélt édesapjáról, a korán elhunyt remek komikusról és karakterszínészről, Benedek Tiborról, aki megfertőzte őt a színház iráni rajongással. 1965-ben barátaival Valcz (Vallai) Péterrel és Dévényi Tiborral paródia kategóriában megnyerték a Ki mit tudot? Így egyenes útjuk vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Szinetár Miklós tanítványai lettek. A Főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette. Itt eleinte nem találták meg a megfelelő szerepek. De ezt az időt sem találta elfecséreltnek, mert sokat lépett fel a Bartók Gyermekszínházban, az Irodalmi Színpadon és vissza-visszajárt a Főiskolára, vizsgaelőadásokban közreműködni. Ezért az akkori rektor Várkonyi Zoltán a Főiskola tiszteletbeli hallgatója érmet adományozta neki. Ennek az időszaknak az eredménye az azóta legendássá vált Budapest Orfeum című műsor is, amit Császár Angelával és Szacsvay Lászlóval több százszor adtak elő határon innen és túl. Ebben az időben már több és jobb lehetőséget kapott, Major Tamás elismerte tehetségét.

1982-ben fiatal vezetők kerültek a Nemzeti Színház élére, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. Rendezéseikkel, a próbákhoz, a társulathoz való hozzáállásukkal teljesen más stílust képviseltek, mint Marton Endre vagy Major Tamás. Így elég egyértelmű volt, hogy szakításra kerül a sor. A két fiatal rendező megkapta a Katona József Színházat, ahol ezzel a XX. századi magyar színháztörténet új szakasza kezdődött. A Nemzeti Színház társulatából magukkal vitték azokat, akikre számíthattak, így Benedek Miklóst és Major Tamást is.

Eufórikus időszak vette kezdetét. Olyan előadások születtek, mint a Három nővér, az Übü király, a Mirandolina, vagy a Catullus. Ez utóbbi kettőben Benedek Miklós főszerepet játszott elérve azokat a magasságokat, amikre vágyott. A darabokkal szinte az egész világot bejárta. Hét-nyolc év múlva azonban érezte, tovább kell lépnie. Ekkor már rendezett és olyan szerepekre vágyott, amik a XIX-XX. század fordulójához, a pesti polgárság virágkorához kötehetőek. Szomoryt, Molnár Ferencet, Szép Ernőt szeretett volna játszani és rendezni. Mivel vágyai sokáig nem teljesültek, a szabadfoglalkozású színművész nehezebb útját választotta. Az utóbbi években hazatalált a Vígszínházba, ahol rendszeres vendég. Például Turay szerepében a Játék a kastélyban. Megtalálta a gyerekkorától keresett hangot, művészetét ez év március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták.

Írta: Lakatosné Ircsik Teréz
 

 
 

Korábbi bejegyzések

 
Share