Márai Sándor kártyája és levele Szörényi Évának

 

 

Szörényi Éva, a Nemzeti Színház 20. századi történetének meghatározó művésze 2017. május 26-án lenne száz éves. Hagyatéka, fiai nagylelkű adományaként, nemrégiben került múzeumunkba. Májusi műtárgyunkat ebből a páratlan gyűjteményből választottuk.

Szörényi Éva és Márai Sándor ismeretsége Márai A kassai polgárok című drámájának nemzeti színházi bemutatójától eredeztethető. A darabot Németh Antal rendezésében 1942. december 5-én mutatta be a színház. Somlay Artúr alakította a dráma főszereplőjét, János mestert, a kőfaragó-szobrászt, Szörényi Éva pedig Genovévát, készülő szobrának modelljét, akibe a nős János mester beleszeret. A nézőtéren nap, mint nap ott ült a szerző, szó nélkül nézte a próbákat, s a színészekkel sem lépett kapcsolatba. Csupán arra volt kíváncsi, hogy mondatai hogyan hangzanak a színészek előadásában. A premier után aztán megismerkedett a szereplőkkel, Szörényi Évának melegen gratulált, elégedetten nyilatkozott alakításáról.

Ezt követően hosszú évekre megszakadt kapcsolatuk. Márai 1948-ban emigrált, Olaszországban telepedett le, Szörényi Éva 1956 novemberében kényszerült arra, hogy elhagyja szülőföldjét, és családjával az Amerikai Egyesült Államokban talált új hazát. A színésznő a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar adásánál kapott feladatot, így rendszeresen megfordult New Yorkban, ahol a szervezet működött. Márai már 1952 óta itt élt, és szintén az emigráns rádióban dolgozott. Egy rádiófelvételen találkoztak először, majd a találkozók egyre gyakoribbá váltak. Szörényi Éva az élet nagy ajándékának tekintette, hogy Márai elfogadta barátjának. Különös mester-tanítvány viszony alakult ki közöttük. „Nagyon nagy műveltségű ember volt, mindenről határozott véleménnyel rendelkezett. Rengeteget tanultam tőle” – fogalmazott Szörényi Éva az íróra emlékező estre készülve. Majd így folytatta visszaemlékezését: „A Modern Múzeum kávézója lett […] a törzshelyünk, ott beszélgettünk komoly, szomorú témákról. Ahogy jobban megismertük egymást, rájöttünk, hogy sok hasonlóság van életünk sorsában. Mindketten elvesztettük az anyanyelvet, amelyet hivatásunk során szolgáltunk. Ő tudta, idegen nyelven sohasem fog úgy írni, mint magyarul, én pedig éreztem, hogy sohasem tudom majd úgy átérezni a szerzők üzenetét angol nyelven, mint magyarul. Ez a közös nagy veszteség, amiről Halotti beszéd című versében is vall, közelebb hozott bennünket. Politikailag is teljesen egy nézeten voltunk. Ő is, én is gyűlöltem a fasizmust és a kommunizmust, és külön-külön megfogadtuk, hogy amíg a kommunista rendszer tart, nem megyünk vissza Magyarországra. Sajnos ő már nem élhette meg a Köztársaság kikiáltását.”

 

A képen Somlay Artúr és Szörényi Éva A kassai polgárok című előadásban.
 

A New York-i találkozásoknak hamarosan vége szakadt. Szörényi Éva 1962-ben egy hollywoodi televíziós szerződés miatt családjával átköltözött a keleti partra, Márai Sándorék 1967-ben visszatértek Olaszországba, Salernóban telepedtek le. Kapcsolatuk majd csak Márai feleségének, Lolának 1987 januárjában bekövetkezett halála után vált ismét meghittebbé. (Máraiék 1980-tól a kaliforniai San Diegóban éltek, mintegy kétórányi autóútnyira a North Hollywoodban lakó Szörényi Évától.)

Szörényi Éva megpróbálta a depresszióba süllyedő írót feladatokkal ellátni, verseket, írásokat kért, melyeket az ekkoriban egyre gyakoribbá váló irodalmi estjein mutatott volna be. Megemlékező sorokat szeretett volna kapni az 1956-os forradalom tiszteletére rendezendő ünnepségekre, sőt, arra számított, hogy Márai maga is részt vesz ezeken. De az író szűkszavúan és egyértelműen hűtötte le reményeit levelében: „A tragikus emlékű magyar forradalom 30-as évfordulója alkalmából rendezett emlékező esteken nem veszek részt, egészségi állapotom erre nem ad módot. Azt sem vállalom, hogy ebből az alkalomból emlékezést írjak, melyet aztán Maga felolvas, mert már nem írok semmit.” Bár az 1987. szeptember 1-jei keltezés arra utal, hogy a forradalom 31. évfordulójáról van szó, a visszautasítás valószínűleg egy évvel korábban is hasonló lett volna.

 

A Szabad Európa Rádióban, az 1950-es évek végén, Szörényi Éva Franciska szerepét alakította Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című rádiójátékában. A regényadaptációban Dékány László (Casanova), Szabó Sándor (Parma) és Czinkota Mihály (Balki) voltak partnerei. A színésznő három évtizeddel később szerette volna ezt a kis szereplőgárdával előadható művet újra műsorra tűzni Los Angelesben, de Márai ebben az ügyben is türelmét kérte: majd a jövő tavasszal térjenek vissza a kérdésre. Valószínű, hogy a Vendégjáték nem került színre 1988 tavaszán. Szörényi Éva azonban mégis tartott Márai ősbemutatót az angyalok városában – az író halála után. A 20. századi magyar irodalom kimagasló alakjára 1989. június 4-én az Occidental Center színháztermében emlékeztek. Fáy Istvánnak, a Kanadai Magyarság szerkesztőjének búcsúbeszéde után Márai két egyfelvonásosa került színre: a Randevú és a Szerep.

A darabokat egyik utolsó látogatása alkalmával kapta ajándékba: „Egyik nap azonban, amikor nála voltam, meglepett azzal, hogy átnyújtott nekem egy halom írást. Na, ezeket most már eljátszhatja – mondta. Én akkor annyira boldog voltam, hogy nem is kérdeztem meg, miért gondolta meg magát. Később jöttem csak rá, hogy ez volt az ő búcsúajándéka nekem. Amikor a kezembe helyezte írásait, ő már valószínűleg eldöntötte, hogy öngyilkos lesz. Talán ez volt az utolsó találkozásunk.”

Szörényi Éva ezt követően is gyakran szavalta Márai Sándor verseit, népszerűsítette színpadi műveit.

 

Először 1991 augusztusában látogatott haza, az óhazába. Szülőföldemen címmel előadóesttel lépett fel a Nemzeti Színházban, ahol több emigráns író – köztük Márai Sándor – műveit adta elő mély átéléssel. 1992. október 23-án Márai Mennyből az angyal című versét szavalta a Parlament lépcsőjén, a hivatalos állami megemlékezésen.

A Magyar Televízió 1993 nyarán Horváth Ádám rendezésében Szörényi Évával és Huszti Péterrel tévéfilmet készített Márai Sándor az Alibi és a Szerep című színjátékából. 

Írta: Csiszár Mirella

 

Hónap műtárgya archívum

 
 
 
 
Share