Hollywoodi történet

 

Fedák Sári és Aknay Vilma amerikai sajtófotója

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Fedák Sáritól és Aknay Vilmától ujjlenyomatot vesznek
Los Angeles, 1935
Fotó: International News Photos
PIM-OSzMI Fotótár ltsz.n. Gy. 1829
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A PIM-OSZMI Fotótárának gyűjteménye a legkülönfélébb módokon gyarapszik. Néhány hete az eBay nevű online aukciós oldalon fedeztük fel és vásároltuk meg az Egyesült Államokból azt a fotográfiát, melyet a szeptemberi hónap műtárgyává választottunk, és most bemutatjuk a rovat olvasóinak.

A fotográfiát az International News Photos ügynökség Los Angeles-i fotósa készítette 1935. január 23-án. A kép verzóján angol nyelvű gépelt szöveg áll, melyet az alábbiakban fordításban közlünk:

 

„Los Angeles – Két magyar színésznő, Miss Vilma Aknay és Miss Sári Fedák ezúttal igen élethű szerepet alakítottak, amint főszerepet kaptak egy rögtönzésben, mely a Két híresség börtönben címet is kaphatná. Az ellenük szóló vádak hamis tanúzásról és összeesküvésről szólnak abban a 250.000 dolláros kártérítési perben, melyet Miss Aknay nyújtott be korábban. Most a színésznők azért jelentek meg a fellebbviteli bíróságon, hogy a kihallgatás elnapolását kérjék. Fletscher Bowron bíró a halasztást február 4-ig megadta, de ragaszkodott hozzá, hogy csakúgy, mint minden vádlottat, a színésznőket is nyilvántartásba kell venni. Így körülbelül 15 percet töltöttek a börtönben, ahol felvették az adataikat, rögzítették ujjlenyomatukat, és lefényképezték őket a bűnügyi nyilvántartás számára. Balról jobbra: Miss Sári Fedák, Mrs. Vada Sullivan egészségügyi főfelügyelő, Miss Vilma Aknay és az ujjlenyomatot vevő tiszt, E. M. Renfro.”

 

Aknay Vilma és Fedák Sári amerikai afférjának híre hamarosan Magyarországra is eljutott, és hónapokon át témát szolgáltatott a különböző sajtóorgánumoknak. Az ujjlenyomatvételről készült felvételt közölte a Tolnai Világlapja és a Délibáb című színházi magazin is. [1] A szövevényes, rengeteg titkot és fordulatot rejtő történet valóban filmbe illő, melynek külön érdekessége, hogy a férfi főszerep éppen egy hollywoodi forgatókönyvírónak, az akkor már dúsgazdag Vajda Ernőnek jutott. A szcenáriumot ezúttal azonban nem ő írta, hanem az élet… és Fedák Sári.

A hollywoodi mese főszereplői:

 

Fedák Sári (1879–1955): történetünk idején 56 éves, népszerűsége a két háború közti időszakban is töretlen. Művészi kvalitásai mellett ehhez kétségtelenül hozzájárult, hogy szakmai és magánéleti botrányaival pályájának kezdete óta folyamatosan jelen tudott lenni a sajtóban. Értett hozzá, hogyan kell a közönség érdeklődését ébren tartani, „viselt dolgai” állandó beszédtémát szolgáltattak. Újabb és újabb merész vállalkozásáról, magánéleti botrányáról maga is előszeretettel tájékoztatta az újságírókat. Sokat és jól írt, cikkeit, tárcáit gyakran közölték a színházi lapok.

 

Aknay Vilma (1889–1980): Fedák Sári jó barátnője 1916-tól volt a pozsonyi, majd a bécsi Burgtheater tagja. Bécsben ismerkedtek meg Molnár Ferenc Hattyú című vígjátékának próbáin, melyeken Fedák akkor még az író feleségeként volt jelen. Budapesten először 1924-ben a Renaissance Színházban, ezt követően 1933-ban a Belvárosi Színházban, 1939-ben a Nemzeti Színházban játszott egy-egy szerepet, majd felhagyott a színészettel.

 

Vajda Ernő (1887–1954): újságíróból lett színpadi szerző. Műveit főként Budapest magánszínházai játszották. Az 1920-as évek elején az USA-ba költözött, ahol hamarosan Ernest Vajda néven a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió sikeres forgatókönyvírója lett.

Tolnai Világlapja, 1935/25. szám

De milyen események vezettek annak a szövevényes históriának a kibontakozásához, amely a három főszereplőnek csaknem kilenc hónapon át helyet biztosított a magyar és amerikai sajtóban?

 

1934 júniusában Aknay Vilma – Fedák Sári biztatására és támogatásával – Vajda Ernő ellen házassági ígéret megszegése címén 250.000 dolláros kártérítési pert indított a Los Angeles-i bíróságon. Kapcsolatuk kezdete tíz évvel korábbra nyúlt vissza, Vajda Ernő A hárem című darabjának bemutatásának idejére. A művet a Renaissance Színház tűzte műsorára 1924. február 22-én, és ebben az előadásban lépett fel először magyar nyelven Aknay Vilma. Itt szövődött szerelem a bécsi színésznő és a nős író között, mely során Vajda több száz szenvedélyes levelet írt a művésznőnek. 1927-ben, amíg Vajda felesége Európában tartózkodott, Aknay felbontotta szerződését a Burgtheaterrel, – így elesve 2700 schillinges fizetésétől, és két év múlva esedékes 400 schillinges nyugdíjától – és kiutazott az író után Amerikába. Majdnem egy évig éltek együtt, majd Aknay vízuma lejártával visszatért Európába. Itt tudta meg, hogy Vajda ígérete ellenére nem vált el feleségétől. A lesújtó hírtől idegösszeomlást kapott és szanatóriumba került. A férfinak küldött sürgönyökre nem jött válasz. Később Aknay Berlinből megpróbált kártérítési pert indítani a hűtlen, „házasságszédelgő” ellen, de nem volt elég pénze ügye elindításához. Ekkor lépett színre segítőként Fedák Sári, aki kölcsönözte a szükséges összeget és egy görög származású amerikai ügyvédet is szerzett barátnőjének.

Aknay Vajda Ernő leveleivel és sürgönyeivel igyekezett igazolni állításait. Vajda azzal védekezett, hogy nős ember lévén sosem ígérhetett házasságot a színésznőnek, és az egész ellene indított hadjárat csak tekintélyes vagyonának megdézsmálására irányul. 1934 szeptemberében – háromnegyed évvel korábbi dicstelen távozása után, amikor is az amerikai adóhatósággal került összetűzésbe – Fedák Sári ismét az Egyesült Államokba érkezett, hogy személyesen is támogassa barátnője ügyét. A baráti szövetségen kívül némi bosszúvágy is vezette: indulata nem is Vajda Ernő ellen, hanem Vajda fivére: John Vajda színházi ügynök ellen irányult, aki Fedák már említett, év eleji turnéja során Iza néni című filmjének bemutatóit szervezte, de haraggal váltak el egymástól. Fedák utazásának céljáról nem tájékoztatta környezetét, így hirtelen eltűnése a fővárosból ismét találgatásokra adott okot a lapokban.

 

Az Aknay kontra Vajda-ügy tárgyalására 1934. október közepén került sor. Fedák a bíróság előtt eskü alatt vallotta, hogy Lubitsch Ernő filmrendező estélyén, melyet az ő tiszteletére adott Los Angeles-ben 1934 januárjában, Vajda megkérte őt, hogy mondja meg Aknaynak, utazzon Hollywoodba, mert elvált a feleségétől, így nincs akadálya házasságkötésüknek.

Miután mindketten vallomást tettek, kiderült, hogy az amerikai törvények értelmében nős ember ellen „házassági ígéret megszegése” címen nem indítható eljárás. Aknay és Fedák ezután szakított görög ügyvédjükkel, Papadakissal, és új képviselőjük, Mr. Shapiro tanácsára elálltak a további pereskedéstől, és már csalódottan tervezték visszatérésüket Európába. Ekkor azonban váratlan fordulat történt: Vajda hamis eskü és összeesküvés címén feljelentette Fedákot és Aknayt. Azt állította, hogy Aknay hazudott, amikor a periratban kijelentette, hogy csak 1925-ben tudta meg, hogy ő nős, és hogy 1927 után már egyáltalán nem érintkezett vele. Szerinte Fedák is hazudott, amikor azt vallotta, hogy nem vár Aknaytól anyagi ellenszolgáltatást, mert Fedák egyik budapesti ügyvédje előtt szerződésileg állapodott meg Aknayval, hogy az esetleg neki megítélendő kártérítési összeg egy harmada Fedákot illeti.

Vajda feljelentése után Aknay és Fedák ellen elfogató parancsot adtak ki. A vádlókból vádlottakká lett színésznők hetekig rejtőzködtek a hatóságok elől. Eltűnésük természetesen ismét a sajtó érdeklődésének középpontjába állította őket. Hamarosan egy hiteles szemtanú mesélte el részletesen a művésznők viszontagságait a szenzációra éhes magyar közönségnek. Csepreghy Erzsi színésznő, aki Fedákot Los Angelesbe kísérte, hazatért és amerikai megpróbáltatásaikról a Színházi Élet hasábjain számolt be Nádas Sándor újságírónak. Vadnyugati meséjében a pénztelenség, éhezés, bujkálás és a nyomorúságos körülmények részletes ismertetése mellett Fedák közismert talpraesettsége is helyet kapott, természetesen Fedák mellé állítva ezzel a közvéleményt. [2] A színésznők néhány hét bujkálás után feladták magukat, ekkor készült róluk az írásunk tárgyát képező fotográfia. A jelenetet később Fedák így elevenítette fel: „Azt nem lehet elmondani és nem lehet leírni, hogy milyen érzés fojtogatta a torkomat, amikor a festékespárnára kellett nyomni ujjaimat, hogy ennek a mindig keményen dolgozó és mindig tisztességes kéznek másolata bekerüljön a szégyenteljes nagy fekete könyvbe.” [3] Az elkészült sajtófotó nem igazolja Zsazsa későbbi szavait. Sokkal inkább tűnik beállított képnek, ahol mindkét színésznő jó „heccnek” fogja fel a történteket. Talán már az járt a fejükben, hogy ezzel ismét az újságok címlapjára kerülhetnek.
 
Budapesten valódi társadalmi mozgalom bontakozott ki Fedák megmentése érdekében. A szabadlábra helyezésükért kiszabott öt-ötezer dolláros óvadékot Roboz Imre, a Vígszínház igazgatójának közbenjárására Ben Blumenthal, a Vígszínház tulajdonosa tette le. A „mentőakció” élharcosa Incze Sándor, a Színházi Élet főszerkesztője volt, hamarosan színészek is csatlakoztak hozzá. Békeffi László, a neves konferanszié és egyben a Budapesti Színészek Szövetségének elnöke az amerikai nagykövethez is elment a színésznő érdekében, és pénzt is szerzett, melyet sikerült Fedákhoz eljuttatni.
 

Az 1935. április 15. és 23. között zajló első tárgyaláson Fedákot a hamis eskü vádja alól felmentették. A második tárgyalást 1935. május 20. és június 26. között tartották, amelyen Aknay hamis esküje és az összeesküvés vádja került terítékre. Az ügyész öt levéllel kívánta bizonyítani a „bűnre való szövetkezés” vádját, mert szerinte ezekben Fedák részletesen tárgyalja a „haditervüket”. Zsazsa egy további leveléből pedig az anyagi megállapodás tényének igazolását látta. A vád hat levelével szemben Aknay Vilma és Fedák Sári új ügyvédje Vajda kétszáznál is több, Aknay Vilmához írt szerelmes levelét sorakoztatta fel. A lapok természetesen előszeretettel idéztek a bíróságon felolvasott szerelmes vallomásokból, a 8 Órai Újság pedig – további szenzációkat sejtetve – a következőt írta 1935. május 19-i számában: „Egy csomó levél már Vilma Aknay Vajda névre van megcímezve, mintha Vajda már feleségének tekintené Aknayt. De vannak benne pesti pikantériák is. Gúnyos csipkedések kiváló színházi és irodalmi személyiségekről. A levelek egyelőre egy bank páncélpincéjében vannak elhelyezve és hétfőn gondos őrizettel szállítják azokat a tárgyalóterembe.

És valóban, mintha egy hollywoodi mesét követtek volna az olvasók: a tárgyalásra tanúként idézték be Aknay korábbi ügyvédjét, dr. Papadakist is, akit bilincsben hallgattak ki, mivel néhány héttel korábban két revolverlövéssel megsebesítette barátnőjét, s emiatt vizsgálati fogságban ült.

A perben több, hollywoodi berkekben jól ismert tanút hallgattak ki, ami persze tovább fokozta az érdeklődést. Lubitsch Ernő mellett meghallgatták Lukács Pál színészt is, aki Paul Lucas néven addigra már befutott filmsztárnak számított. A tárgyalás végül a színésznők felmentésével végződött, sőt állítólag végül Vajda és Aknay is kiegyezett az anyagiakban.

Aknay Vilma és Vajda Ernő
A Színházi Élet karikatúrája, 1935/1. szám

Vajda Ernő és Fedák Sári
A Színházi Élet karikatúrája, 1935/9. szám

Fedák 1935. július 13-án érkezett vissza Budapestre. A Keleti pályaudvaron barátainak és tisztelőinek serege várta, de ő a fogadtatást elkerülve Kelenföldön szállt le a vonatról és egyenesen beteg édesanyjához sietett Pestszentlőrincre. Jóakarói bizonyára figyelmeztették, hogy a kínos história után kerülje a feltűnést, így az otthonában őt felkereső újságíróknak egy meglehetősen visszafogott Fedák nyilatkozott, aki magát a körülmények áldozatának, a per során is a józan megfontoltság képviselőjének állította be. [4] Először szeptember 7-én lépett színpadra a Magyar Színházban Bruno Frank Vihar egy pohár vízben című vígjátékában, melyet Török Dezső dolgozott át. Az átdolgozásban Fedák egy pestszentlőrinci kofát alakított, aki összetűzésbe kerül a hatóságokkal. Kell-e ennél jobb reklám az előadás és a színésznő számára?

 

 

1945 után Fedákot háborús bűnösnek nyilvánították, és Nyáregyházára telepítették ki. Itt írta meg az Útközben címmel 1929-ben megjelent memoárjának folytatását, melyben amerikai kalandjáról így nyilatkozik: „Akkoriban az újságok csupán arról írtak, hogy egész Amerikában köröznek és végül, mikor megtaláltak, ujjlenyomatokat vettek rólam. Mindezeket a sajtó – elsősorban Az Est – öklömnyi betűkkel, első oldalon közölte. Mikor aztán a pert megnyertem, akkor az utolsó oldalon, legalul, a legkisebb betűkkel közölték a tényállást." [5]

Csaknem két évtizeddel az eset után a sértett, megalázott Fedák szavai ezek, de mint a fentiekből is kiderül, Zsazsa értett hozzá, hogy elragadtatással vagy éppen elmarasztalóan, de mindig beszéljenek róla.

 
Írta: Sipőcz Mariann
 

[1] Tolnai Világlapja, 1935/7. szám illetve Délibáb, 1935/7. szám
[2] Nádas Sándor: János vitéz kalandjai Texasban, Színházi Élet, 1935/3. szám 16-18.
[3] Idézi Bános Tibor: Aki szelet vet… Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1986. 387.
[4] v.ö. Fedák Sári szombaton hazaérkezett Amerikából. Újság, 1935. július 14.
[5] „Te csak most aludjál, Liliom…” – Fedák Sári emlékiratai. Budapest, Magyar Ház, 2009. 424.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Share