Elhunyt Horesnyi László (1937-2018)

Fotó: MTI - Ilovszky Béla
 
Horesnyi László 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Pályáját a győri társulatban kezdte, ahonnan Szegedre szerződött. Itt 1968-ban Petur bánt alakította, 1969-ben Romain Rolland Július 14. című történelmi színművében Hoche szerepét kapta. Egy évvel később a Madách Színházban Tennessee Williams A tetovált rózsa című darabjában tűnt fel: „fölfedezés és telitalálat: külsejében és játékában is méltó partnere Psota Irénnek, humora van és ereje – játékos, bolondos, szegény fiút alakít, életre vágyó férfit, egyetlen hamis hang nélkül. Nemcsak illúziót kelt, hanem a valóság teljességének érzését is. Egy furcsa hős, egy gyáva hős, egy nyomorult boldogtalan, akit a vágy boldoggá tesz” – írta játékáról 1970. január 31-én Demeter Imre a Film, Színház, Muzsika című hetilapban.
Életének egyik legnagyobb sikerét Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában aratta. A Madách Színház bemutatóját 1984-ben Lengyel György rendezte, Horesnyi László a lakájt alakította. Mesterien megérezte, hogyan kell a grófi kastély Dvornicsek / Devornier nevű inasának személytelenül, a háttérbe húzódva kiszolgálnia a hírneves írót. Egy percre sem esett ki ebből a rákényszerített szerepből. Róna Katalin szerint: „Szertartásos és kimért. Egyszerre alázatosan szolga és gőgösen lakáj. Mindent tud, amit előkelő házban tudni illik. Mindent lát és hall, s ahogy kell, semmit sem lát, semmit sem hall.” (Film, Színház, Muzsika, 1984. június 30.) 
Élete során száznegyvennyolc szerepben lépett színpadra. Az operaház fantomja című Lloyd Webber-musical Árverési kikiáltóját szinte élete végéig játszotta a Madách Színházban. 
 
 
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!
 
 
 
 
 
 
 
Share