Székely György Színháztudományi Szabadegyetem - minikonferencia

A Székely György Színháztudományi Szabadegyetemen magyarországi és határon túli magyar nyelvű doktori képzésben részt vevő, színháztudományi témákkal foglalkozó fiatal kutatók tartanak ismeretterjesztő előadásokat. A sorozat havi egy alkalommal jelentkezik, és minden érdeklődő számára nyitott. A minikonferencián a 2020 tavaszára tervezett, ám a COVID-19 járvány miatt elmaradt előadások hangzanak el.
PROGRAM:
14:00 -15:30 óra: CSADI ZOLTÁN: Hegedűs Tibor – Egy elfeledett színházi polihisztor
Hegedűs Tibor (1898-1984) a Belvárosi Színházban indult mint színész, aztán megmaradt rendezőnek, színházban, rádióban, alkalmanként filmben. Élete és pályafutása legtermékenyebb korszakát a Vígszínházban töltötte. Rendezőként került oda, igazgatóként távozott. A legvadabb nyilas időkben sem engedett a fasizmus ideológiájának, sem műsorpolitikájában, sem az ártatlanok üldözésében. Mégis, az igazolási perét követően – függetlenül attól, hogy tisztázta magát a vádak alól – karrierje derékba tört.  Sokoldalú művészegyéniség, akinek életműve gyakorlatilag teljesen feledésbe merült, munkássága ismeretlen, színházesztétikai alapelveinek értelmezése a mai napig nem történt meg.
Csadi Zoltán előadásában színház- és kultúrtörténeti áttekintés keretein belül vizsgálja és tárja fel Hegedűs Tibor életútját, szakmai tevékenységét.
Csadi Zoltán a Bartók Kamaraszínház igazgató-helyettese, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának Phd-hallgatója.
Hegedűs Tibor, 1970 körül. Kotnyek Antal felvétele
15:45-17:15: DOMA PETRA: Hanako recepciója – Színész(nő), modell és hős(nő)
Doma Petra előadásában három szempont figyelembevételével fogja bemutatni a XX. század elején Európa-szerte ünnepelt japán színésznő, Hanako recepcióját. Korabeli és máig ható megítélését a színész(nő), modell és hős(nő) aspektusokból vizsgálja, melyek a színésznő Loï Fullerrel, August Rodinnel és Mori Ōgai íróval való kapcsolatára reflektálnak. Ezáltal Hanako munkássága mellett tágabb kontextusban a századfordulós Nyugat–Kelet viszonyt is bemutatja.
Doma Petra japanológus, színháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem megbízott óraadója, a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában végezte el PhD tanulmányait.
IDŐPONT: 2020. október 8. 14:00-18:00
HELYSZÍN: Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)
A vírushelyzet miatt minden programunk regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztrációjához adja meg a program címét és időpontját is! (Regisztráció: bgm@oszmi.hu vagy nyitvatartási időben tel: 1/225-3161)
(Amennyiben nem tud eljönni az eseményre, kérjük jelezze a fentebb megadott elérhetőségek egyikén!)
Kérjük, viseljenek maszkot és ügyeljenek a távolságtartási szabályok betartására!