A hangját mindenki ismerte. Számos amerikai filmsztárt – Clarke Gable, Marlon Brando, Sean Connery, Bruce Willis, Robert de Niro – és számos rajzfilmfigurát ő szólaltatott meg magyarul. Sokan azt is tudták, hogy a különleges orgánumú művészt Vass Gábornak hívják, de színészi életútját jóval kevesebben ismerték.
Várkonyi Zoltán utolsó osztályába járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját 1978-ban a szolnoki társulatban kezdte, majd öt évadot töltött a Szegedi Nemzeti Színházban. A Madách Színháznak 1984-ben lett a tagja, ahonnan 1993-ban Győrbe szerződött.
Amikor pályájáról faggatták, elsősorban szegedi éveire emlékezett szívesen. A közönség ugyan a Charley nénjét és az Imádok férjhez menni című színjátékot kedvelte, de Vass Gábor emlékezetes alakítást nyújtott Sándor János klasszikus rendezéseiben is. William Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékában Antoniot formálta meg; míg Kocsis István A korona aranyból van című drámájában a királyi katonák parancsnokának, Bothwellnek szerepében lépett színpadra. S ekkor játszotta, 1984-ben, a budapesti premierrel csaknem egy időben, John Ford Kár, hogy k… című művében – Bodolay Géza vizsgarendezésében – Giovannit, az egyik főszerepet.
Vass Gábor és Kovács Zsolt
John Ford: Kár, hogy k...
Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 1984
Fotó: MTI / Ilovszky Béla
Amikor 1984-ben Ádám Ottó Makszim Gorkij Kispolgárok című darabjában Nyíl szerepére szerződtette, a Pesti Műsor újságírójának felvetésére – „Azt hiszem, elég szép lehetőséget kapott pesti indulásához” – így válaszolt: „Nem tartozom azok közé, akik maguknak gratulálnak, vagy saját vállukat veregetik. Nádasdy Kálmán – aki engem is tanított –, egész lényével azt sugallta: »legyen bennetek alázat!« Elsősorban ez vezérli első lépéseimet a Madách Színház színpadán.”
Az ezt követő években bizonyára gyakran eszébe jutottak ezek a szavak, mert nem úgy alakult pályája, ahogyan szerette volna. Azért kapott néhány hálásabb feladatot, ő volt Christian Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című művében, George Deever az Édes fiam című Arthur Miller-darabban és Tardy Koós György Szomory Dezső Takáts Alice című drámájában.
Vass Gábor életének következő időszakát a Kisalföld című napilap újságírója 1997-ben így foglalta össze: „Egy nehezen született döntéssel tíz év után, ’94-ben otthagyta a Madách Színházat. »Gyakorlatilag állástalan szabadúszó lettem. Annyira kiábrándultam a színházból, hogy megfogadtam, egy évig még az utcákat is elkerülöm, ahol színház van. Kiábrándult és csalódott voltam, kilátástalannak éreztem az egész pályát.« Találkozott régi osztálytársával, Korcsmáros Györggyel, aki csak ennyit mondott: »Steinbeck: Egerek és emberek.« A fogadalom szerteszállt, ismét színpadra állt. Három éve szegődött a győri társulathoz, eljátszotta az Egerek és emberek Lennie-jét, a Cseresznyéskertben Jepihodov doktort, Higgins professzort a My Fair Ladyben, A vágy villamosában Mitch-et […]. Igazgatója szerint ő Magyarország legszebb hangú színésze. És talán az egyetlen, aki csupán kedvtelésből áll színpadra. »Nem akarok nagyképű lenni, de egzisztenciálisan nem vagyok rászorulva a színházi fizetésre. Szerelemből csinálom, és ez hatalmas dolog.«”
Vass Gábor és Moór Marianne
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac
Madách Színház, 1985. Fotó: MTI / Ilovszky Béla
S talán szerelemből lépett fel Kecskeméten is; 2002-ben a Ivo Brešan Paraszthamletjében (rendező: Merő Béla), 2003-ban Eugen O’Neill Vágy a szilfák alatt című művében (rendező: Ádám Tamás), 2006-ban Bereményi Géza–Horváth Károly Laurájában (rendező: Pinczés István).
Pályájára emlékezve 2017-ben arról beszélt, hogy addigi életének talán legmeghatározóbb szerepe Németh László Galileije volt Ruszt József rendezésében Veszprémben, 2004-ben.
A koncentrációt, időt és erőt igénylő szinkront és reklámot a színházhoz hasonló erőbedobással és kedvvel csinálta. A Képes Európa című lapnak nyilatkozva, 1996-ban elmondta, hogy „előfordul, hogy napi tizennégy órát is dolgozunk. Ilyenkor rettenetesen büszke vagyok magamra, hogy bírom. Igaz, iszonyú energiám van, de amikor az ember túllépi a negyvenedik évét, fakulni kezd az optimizmusa, mert nem tudja, hány kilométer van még előtte.”
Vass Gábornak még bő két évtizedet adott a sors, folyamatosan dolgozhatott.
Nyugodjék békében!
Írta: Gajdó Tamás
