„Nagy rendező volt, mert ismerte színészeit. Rólam is tudta, hogy engem föl kell verni, ütni, rázni, pofozni, mert nehezen adom fel önmagam” – emlékezett Somló István a Vígszínház igazgatójára. Majd írása végén feljegyezte, hogy Jóbot alázatosnak is látta: „Ditrói Mór egyszer bejött a Vígszínház társalgójába, nagyon öreg volt már, ősz hajú, és saját könyvét árulta volt kollégáinak. Jób – amikor meghallotta, hogy itt van – feljött a próbáról a társalgóba és azt mondta: – Móric bácsi, kezét csókolom. És lehajolt, és megcsókolta az öreg kezét...”
Jenő Feiks: Portrait of Dániel Jób
’He was a great director because he knew his actors. Also about me, he knew that I needed to be accepted, needed some beating, a few slaps because I was so stubborn’ – said István Somló about the manager of Vígszínház. And at the end of his piece he also noted that he always saw Jób as a very humble person: ‘Once Mór Ditrói came into the green room of the theatre, he was very old by that time, grey, and was trying to sell his own book to his former colleagues. Jób, when he heard about the old man being there, came up to the green room interrupting his rehearsal and said: Mr. Móric, how are you? And he leaned and kissed the hand of the old man…’
