Táncszínház

A Bajor Gizi Színészmúzeum állandó kiállításán önálló szobában láthatók a magyar táncművészet nagyjainak emlékét őrző relikviák. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet részeként működő Táncarchívum Európa egyik legfontosabb szakgyűjteménye, mely közel száz hagyatékot, tizenkétezer filmfelvételt és több százezer fotót őriz. Féltve őrzött kincseiből számosat, három tematikus blokkban ismerhetnek meg itt a múzeum látogatói.

 

A balettművészet kiemelkedő alkotóit, előadóit, intézményeit különleges emlékek, izgalmas levelek, fotók, plakátok és műsorlapok reprodukcióinak sokasága mellett személyes tárgyak, jelmezek, kellékek is megidézik. A balett-terem hasonlíthatatlan hangulatát egy, a terem sarkában található játéktér varázsolja elénk, a hagyományos tükörrel, rúddal, az alaplépések rajzával és szabályos gyakorlócipőkkel. Különleges élménnyel szolgálnak a magyar balettművészet hajnalát, majd fénykorát megidéző, archív dokumentumok.

A magyar néptánc kiemelkedő személyiségei, táncosok, koreográfusok munkásságát látványos fényképfelvételek mellett kiemelkedő relikviák reprezentálják. Rábai Miklós, Szabó Iván, Molnár István – a II. világháború utáni magyar néptáncmozgalom apostolai személyes tárgyaikkal, jegyzeteikkel, leveleikkel vannak jelen kiállításunkon.

A mozdulatművészet, a modern magyar táncművészet hajnala kiemelkedő alkotók, műhelyek sokaságának színre léptét hozta el. A II. világháború pokla majd az irányzat betiltása brutálisan vetett véget e gazdag és európai szintű irányzat gyors felfutásának és virágzásának, melyhez társművészetek kiemelkedő alakjai csatlakoztak zeneszerzőktől képzőművészeken át építészekig és színészekig. A mozdulatművészet világát, vezéralakjai (Madzsar Alice, Dienes Valéria, Szentpál Olga és mások) munkásságát értékes dokumentumok mellett magyar fotóművész-óriások felvételei mutatják be.

 

 

Dance Theatre

 

In this permanent exhibition we dedicated a separate room to the dance, presenting the memorabilia of the biggest dance artists of the past. The Dance Archive which works as a department of the Hungarian Theatre Museum and Institute is one of the most important such collections in Europe, preserving the inheritance of almost one hundred artists, twelve thousand film recordings and a few hundred thousand photos. Of these invaluable treasures some are shown here in four thematic sections.

Ballet artists and institutions from the past are evoked through special relics, exciting letters, photos, posters and playbills, as well as personal items, costumes and props. The special atmosphere of the ballet hall is recreated with an installation in one of the corners of the room, with a traditional mirror, bar, drawing of the basic steps and proper practice shoes. Archive documents present the beginnings and golden age of ballet in Hungary.

Folk dance has always had a special place in the dance culture of our country. Photos and valuable relics present the work of the most outstanding dancers, choreographers. Miklós Rábai, Iván Szabó, István Molnár – pioneers of the Hungarian folk dance movement after WWII – are present in our exhibition through their personal items, notes and letters.

Movement art and the dawn of the modern Hungarian dance history brought about the emergence of many artists, workshops. The hell of WWII and the following banishment of the genre put an end to the quick development of the Hungarian movement art of European significance, an initiative which encouraged representatives of other art forms to join in, from composers to fine artists, architects and actors. The leading figures of Hungarian movement art (Alice Madzsar, Valéria Dienes, Olga Szentpál and others) are presented through valuable documents and photos taken by the most significant Hungarian photographers of the era.