Lellei Pál: Kesztyűs báb prototípusa

 

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 2018. január 6-án nyitotta meg új időszaki kiállítását Kifordítva – Mesés bábtechnikák címmel. A tárlatnak, amelyben a Bábtár gyűjteménye mutatkozik be a pécsi Bóbita Bábszínház ad otthont 2018. április 22-ig. A kiállítás törzsanyagát Lellei Pál bábkészítő mesternek köszönhetjük, aki 2017-ben ajándékozta bábszerkezeteit gyűjteményünknek. Lellei Pál szobrásznak készült, végül műszerész lett. Harminc évig dolgozott műszerészként, majd 1990-ben az Állami (a mai Budapest) Bábszínház mechanikai műhelyébe került. Koós Iván felkérésére tanított a Bábakadémián, és később a mai Színművészeti Egyetem bábszínészeit és a Képzőművészeti Egyetem tervezőit oktatta. 2000-ben, nyugdíjba vonulása alkalmából a bábszínház társulata egy róla mintázott marionettfigurával köszöntötte. Lellei Pál nyugdíjas éveit se tölti tétlenül, 2014-ben jelent meg hiánypótló tankönyve, a Bábkészítés.

 

A bábtípusokat többféle módon lehet rendszerezni. A kategóriák felállításakor figyelembe lehet venni a báb térbeli kiterjedését (sík, félplasztikus, háromdimenziós), a megszemélyesítés tárgyát (embert vagy állatot ábrázol), illetve a mozgatás mikéntjét és irányát. Három fő bábtípust különböztetnek meg aszerint, hogy a báb és a bábszínész hol helyezkedik el egymáshoz képest: alsó, hátsó és felső mozgatásút. Ha a mozgató a bábja alatt van, a játékot alsó mozgatásúnak nevezzük. Bábszínpada a paraván, ami általában 170 cm magas, egy átlagos ember mérete. A bábokat mögüle mozgatják, feladata, hogy elrejtse a színészt a néző elől. Ennek a típusnak a legjellemzőbb formája a kesztyűs vagy más neveken zsákbáb, kézibáb, bi-bá-bó.

 

„Ha a baba megütődik, tényleg beütődik az oldalkulisszába, hódolatát derékszögben meghajolva fejezi ki, ha megnéz valamit, egész fejét végighúzza az illető tárgy fölött, ha verekedik, teljes törzsével lendül neki, s ha meghal, a kis színpad párkányán kicsüngő nehéz fej az üressé vált ruhán, melyből a mozgató kihúzta kezét, úgy csüng, mint valami tömör virág, melynek szára elfonnyadt. A lélek elszállását, a lelkehagyott testnek szomorúteljes összeroskadását minden nagy tragikus színésznél erőteljesebben fejezi ki ez a bánatos csüngő fej.” (Orbók Lóránd, 1914)

 

 

Európa legrégebbi és legelterjedtebb bábfajtája a kesztyűs báb. Hazánkban ez a bábtechnika elsősorban a vásári bábjátékokhoz köthető. Saját karikírozó, sűrítő formanyelvükben minden érzést erősen hangsúlyozott, groteszk mozdulatok fejeznek ki. Nevezhetjük a leggyorsabb és a legmozgékonyabb bábtechnikának, hiszen a bábos a kézfejére húzva, közvetlenül irányítja a figurát. Játékmódjára jellemzőek az akciódús jelenetek, a verekedések, a harcok és a színpadi fogócskák.

Mozgatása egyszerűnek tűnhet, pedig minden mozdulatnak irányítottnak és megtervezettnek kell lennie. A harcok is jól koreografáltak. Az ütéseknél például figyelni kell, hogy a bábfejet hátulról érje a csapás, mert szemből a játékos ujjtöréséhez vezethet. A kesztyűs báb legsérülékenyebb része az orra. Az állandó csetepaték és püfölések miatt ez a technika megkívánja a nagyon erős és tartós fejet, amely leggyakrabban fából vagy papírmaséból készül. A báb testét textilből varrják kifejezetten a színész kézméretéhez és kéztartásához igazodva. Éppen ezért a zsákbáb arányai különböznek az emberi arányoktól, alakja a kéz anatómiájához igazodik. A fej általában jóval nagyobb, mint a test többi része. Európai szokás szerint a báboknak készül egy belső zsákja, amelyhez a kezeket, a fejet és a jelmezt rögzítik.

 

A fej rögzítése többféle lehet. A hagyományos vásári bábjáték figuráinál közvetlen nyakhoz való rögzítés volt a jellemző. Napjainkban a fej tetejéhez szokás felkötni a belső zsákot, mert így lazább kapcsolat alakul ki a fej és a test között, ami lehetővé teszi a fej jobbra-balra mozgatását is. Ehhez az is szükséges, hogy a báb ruháját csak lazán rögzítsék a nyakhoz.

Lellei Pál által készített prototípus kesztyűs bábszerkezetén is ezt a fejbe való bekötési módot figyelhetjük meg. A körülbelül 50 cm magas befejezetlen, kasírozott fejű figurát ruha nélkül láthatjuk. Ennek és a már említett Bábkészítés című könyvből származó szerkezeti rajznak köszönhetően jól tanulmányozható a bábtípus felépítése. A báb középpontjában a belső zsák áll, ez az alap, a bábkészítő erre építi fel a bábot. A képen látható szerkezeti bábon Lellei Pál a rózsaszín pamutvászon belső zsák nyaki részéhez két szalagot varrt, amiket a gyűszű két sarkába fúrt lyukon keresztül a fej tetején kivezetett, és ott megkötötte (később ezt haj fedi be így a kész bábon már nem látható). A belső zsákhoz boszorkányöltéssel varrta fel a két ujjrészt, amelyek általában pamutdzsörzéből készülnek. Ezek képezik a kézfejek alapját. A báb keze fából készült, hosszabbításához a nyakhoz hasonlóan bőrből készített gyűszűt. A kész kesztyűs báboknál a testet, a ruhát szintén a belső zsákra építik fel. Jól láthatjuk a zsák varrásait, mivel elkészítés után a zsákot nem szokás kifordítani.

 

Aki szeretné élőben is tanulmányozni a kesztyűs bábszerkezetet vagy szeretné megtudni, hogy mi a stucni és mi köze a zsákbábokhoz, vagy szeretné megnézni, esetleg kipróbálni a többi bábtechnikát, keresse fel a pécsi Bóbita Bábszínházat, ahol április 22-ig látogatható a Kifordítva – Mesés bábtechnikák című kiállításunk.

 

Írta: Lovas Lilla, a Kifordítva című kiállítás kurátora