Varga Luca: „Színház és ifjúság”

 

A tanulmány célja felvázolni, hogy az 1948-ban, az UNESCO égisze alatt megalapított Nemzetközi Színházi Intézet (International Theatre Institute, I.T.I.) Színház és Ifjúság Állandó Bizottsága hogyan viszonyult a színház és ifjúság kapcsolatának kérdéséhez az 1970-es évek első felében. Azt a folyamatot is szeretném megvizsgálni, hogy az I.T.I. Magyar Központja, és a szocialista országok nagy részének központjai miként szorultak ki a téma köré szerveződő diskurzusból. Az elemzést a párizsi I.T.I. központ archívumában őrzött, eddig nem vizsgált levéltári anyagokra építem (az 1969 és 1975 közötti I.T.I. kongresszusi anyagok, a nemzeti I.T.I. központok jelentései, levelezések[1]). Vizsgálatom szükségszerűen együtt jár olyan, Magyarországon új, a korabeli nyugat-európai amatőr színházi területet leíró fogalmak bevezetésével, mint az érdekvédelmi alapú színházi szövetkezetek, vagy az ifjúsági mozgalom jellegének megfelelő csoportszínház.

 

A Nemzetközi Színházi Intézet létrehozataláról az UNESCO 1947. július 28. és augusztus 1. között, Párizsban zajló közgyűlési ülésszakán döntöttek. A lépést az motiválta, hogy az alapító UNESCO a színháznak alapvető szerepet tulajdonított az országok közötti kölcsönös megértés elősegítésében.[2] Ezen szereptulajdonítás mögött az ENSZ univerzális és humanista kultúrafelfogása, valamint a II. világháború tapasztalata áll. Meghatározta ezt a vélekedést, hogy a nyugati és a keleti blokk kultúrafelfogása sok azonosságot tartalmazott. Mindkét tábor igen nagy jelentőséget tulajdonított a kulturális produktumokkal történő önreprezentációnak.[3]

Az új UNESCO szervezet alapfeladata a nemzetközi színházi cserekapcsolatok kialakítása és koordinálása volt. Ez a gyakorlatban a színházi szövegek (szövegkönyvek), a tagállamok színházi rendszerével kapcsolatos információk, illetve a nemzeti társulatok cseréjében valósult meg. Az Intézet létrehozatala arra utal, hogy a színház, mint társadalmi üzeneteket is közvetítő médium fontossága a mainál jóval nagyobb volt. Részben mivel szinte csak a kultúra területén vált lehetővé a két világrend közötti személyes kapcsolatfelvétel.

Az I.T.I. már megalakulásakor fontosnak tartotta a színház és az oktatás kapcsolatának fejlesztését, illetve bátorítani kívánta azokat a színházi törekvéseket, melyek révén a jövő művészeti irányzatai létrejönnek.[4] A szervezetbe belépni kívánó államokban – az egykori tengelyhatalmi szövetséges Japán és Németország kivételével – nemzeti I.T.I. központok felállítását sürgette.[5]

A nemzeti központok küldötteiből állt össze az I.T.I. Nemzetközi Színházi Kongresszusa. Eme angol és francia munkanyelvű fórumon szavaztak a költségvetésről, határozták meg az irányelveket és akcióprogramokat, itteni döntések nyomán alakíthattak szakbizottságokat.

Az I.T.I. stratégiai szerve a Végrehajtó Bizottság volt. Tagjait a kongresszus 3 évente választotta 9 nemzeti I.T.I. bizottság delegáltjaiból. A VB végrehajtotta a kongresszus által megszavazott programokat, és a kongresszus elé vitte az I.T.I. Főtitkárság éves jelentését.[6] 1947-ben még Szervezési- Külföldi turné- és Szövegkönyvcsere Bizottság[7] is működött. Ám az általam vizsgált időszakban, az 1971-es 14. londoni kongresszuson az I.T.I. állandó bizottságai már a következők voltak: Zenés Színházi-, Harmadik Világ-, Publikációs-, valamint Színház és Ifjúság Bizottság.[8] A változások arra utalnak, hogy a ’60-as évek végére az I.T.I. konszolidált működésű szervezetté vált, és képes volt az olyan világméretű társadalmi változások színházi vonatkozásaira fókuszálni, mint a dekolonializáció, vagy a 68-as ifjúsági mozgalom. Utóbbira utal, hogy a színház és ifjúság kérdése első ízben az I.T.I. 1969. június 6.-7. között, Budapesten megrendezett XIII. konferenciáján merült fel.

A kezdetek: az I.T.I. XIII. 1969-es budapesti kongresszusa

Az I.T.I. főtitkár éves jelentése a Nancy-i Színházi Fesztivál kapcsán emelte ki a fél-amatőr, főleg angol színházi társulatok művészeti erejét. Jean Darcante[9] főtitkár elmondta, hogy egy széles elterjedésű politikai színházi típusról van szó, ami az egykori „agit-prop” színháznak felel meg, de teljesen átértelmezett formában:

„Ez a színház nem biztos, hogy a jövő színháza lesz, de az Általános Bizottság úgy ítéli meg, hogy ennek a most feltűnt színháznak az ismerete a professzionális színházi szakemberek számára nélkülözhetetlen lesz színházi újításaikhoz.”[10]

A professzionális színházi szakemberekre való utalás azt jelzi, hogy a hivatásos színházak a színházi nyelvek megújításához kerestek új impulzusokat az amatőr (nem műkedvelő) színházi előadásokban. Az I.T.I. programszerűen írta elő magának a napjainkban változatos szakirodalmi elnevezésű („új színház”, „neoavantgarde” „kísérleti színház”, „kutató színház”) színházi mozgalom megismerését.

Az I.T.I. Magyar Központja által rendezett 1972-es „A színház szerepe az ifjúság nevelésében” c. nemzetközi kollokviumának az OSZMI irattárában őrzött dokumentációja szerint a fenti kongresszus vetette fel a színház és ifjúság kérdését[11]. Az előzményekről annyit: a VB 1969-es 47. ülésszakának általam vizsgált iratai még nem kapcsolták egyértelműen egy generációhoz az új színházi jelenségeket. Az I.T.I. VB 1970-ben keletkezett feljegyzései azonban már generációs színházi törekvésekről beszélnek. Az I.T.I. Oktatási Bizottságának 38. ülése kapcsán Jesaja Weinberg,[12] az Izraeli I.T.I. Központ elnöke javasolta, hogy a szervezet lépjen kapcsolatba az ifjúsági színházi szerveződésekkel:

„ a.) Weinberg úr megjegyzi, hogy az Oktatási Bizottság számos országban konstatálta a fiatal színházi emberek ad hoc szerveződésű szervezeteinek jelenlétét. Ezen szervezeteknek kellene tanáccsal segítenie az I.T.I.-t a fiatal professzionális színháziak nemzetközi találkozóinak megszervezésében, az ott tárgyalt vitatémákat, valamint szervezési kérdéseket illetően. .”[13]

Az I.T.I. Oktatási Bizottsága valószínűleg azokra a nyugat-európai országokban működő színházi szövetkezetekre[14] figyelt fel, melyek a hivatásos színházi struktúrán kívüli amatőr társulatok érdekvédelmét látták el. A fenti idézet azt sugallja, hogy a szervezet az új amatőr színházi kezdeményezéseket a fiatalokhoz és az 1968-as mozgalmak révén emancipálódó ifjúsági kultúrához kötötte. A későbbiekben az I.T.I. ennek az amatőr szövetkezeti formának az elismertetését törekszik majd segíteni.

Bemutatkozik a Színház és Ifjúság Állandó Bizottság az I.T.I. XIV. kongresszusán

Az I.T.I. XIV., 1971. május 29. és június 4. között Londonban tartott konferenciáján hangzott el a Peter James[15] elnök, és Oleg Tabakov[16] alelnök kinevezésével létrejött Színház és Ifjúság Állandó Bizottsággal kapcsolatos jelentés. Ebben az olvasható, hogy a Nemzetközi Színházi Kongresszus hivatalosan is megerősítette az új bizottság felállítását, és támogatását adta a színház és ifjúság terület kutatási programjaihoz. A jelentés az új Bizottság létrejöttét az 1969-es budapesti kongresszushoz kötötte, ahol feltehetően még átmeneti munkabizottságként működött:

„Ez a Bizottság, annak a Budapesti Kongresszuson elhangzott kijelentésének köszönheti a születését, amely szerint a fiatalok egy ideje nem csak szórakozásként tekintenek a színpadi műfajokra, hanem vélemény-és önkifejezési eszközként használják. Ezt követően a bizottság azt vizsgálta, hogy mely színpadi műfajok felelnek meg a fiatalok fokozódó színház iránti érdeklődésének. A szakmai vita, valamint a Bizottság által vizsgált színházi példák arra utalnak, hogy a színpadi műfajok radikális változáson esnek át a fiatalok hatásának köszönhetően.”[17]

A Színház és Ifjúság Bizottság fel akarta térképezni a „fiatalok színházának” műfaji jellemzőit, valamint az ifjúsági kultúra és a színház közötti kölcsönhatásokat. A jelentés kiemeli az új színház erősen politizáló jellegét:

„ Az egyik vizsgált csoport agresszív színpadi nyelvezete tisztán megmutatta, hogy a színpadi formák manapság a politikai tiltakozás eszközei, ezt a megállapítást pedig számos I.T.I. delegált saját országában tapasztalt élménye is alátámasztotta.”[18]

A jelentés azt is megállapította, hogy ez a politizáló, „fiatal” amatőr színház a hivatásos színházi struktúrától és színházépületektől elszakadva működik. Példaként az Ed Berman Interaction Group[19]-ot említi, mely parkokban, utcákon, boltokban, iskolákban, kórházakban játszik:

„Számos művészt arra indít társadalmi elkötelezettsége, hogy a színházépületen kívül, a lokális közösségen belül találjon rá színházi kifejezésformáira – a városnegyed nagyságától és speciális problémáitól függően.[20]

Az itt leírt, fiatalokhoz kötődő színház tehát elkötelezett, társadalomkritikus, célközönsége nem azonos a hivatásos színházakéval. Az ide sorolt társulatok a színház, mint társadalmi szolgáltatás vagy a kultúra demokratizmusának elveit követhették.

A jelentés arról is tudósít, hogy a hivatásos színházak hogyan reagáltak az új helyzetre:

„… számos hivatásos színház átvette az ilyen típusú színházi munkát normál tevékenységébe.”[21]

Abból, hogy a profi színházak nem zárkóztak el a formai átvételektől az következik, hogy ez a fiatalokhoz kapcsolt underground színházi vonal elterjedt és kedvelt volt a nyugati nagyvárosokban olyannyira, hogy egyes helyeken a tradicionális színháznak esetleg már konkurenciát is jelenthetett. A keleti blokk színházirányítása is érzékelte az új, „korszerűbb” színház iránti igényeket, és felülről vezérelt „állami avantgárddal” próbálta kielégíteni azokat (példa erre a kelet-berlini, a Színház és Ifjúság Bizottság lipcsei kollokviumán is vizsgált lipcsei Kellertheater).

Jelentése végén a Bizottság két javaslatot is tett. Az első javaslat – a Zenés Színház Bizottság mintájára – egy munkacsoport felállítására vonatkozott. A Kongresszusok közötti időszakban ülésező csoport egy színésztréning-program létrehozásában jelölt ki a maga számára feladatot: mindezt az UNESCO büdzséjéből kívánta volna megvalósítani. Másik javaslata egy információs hálózat és szövegkönyv csere program kialakítására irányult, az I.T.I. alapcéljának megfelelően. Különösen a fiatalok színházának stílusirányzatairól várt híreket az egyes országokból.[22]

A XIV. kongresszuson megvitatták az 1970 őszén, a VB 49. ülésszakán lebonyolított ún. londoni vitanapok konklúzióit is. A Brit I.T.I. Központ ugyanis szemlét rendezett a meghívott I.T.I. delegáltak számára amelyen bemutatkoztak a Brit Művészeti Tanács által „új aktivitású csoportszínházként[23]” kategorizált társulatok. Megállapították, hogy ezek a csoportok az amerikai Off-Off Broadway társulatokhoz hasonlóan a hivatásos színház egyeduralmának végét jelzik, illetve új és azonos jellemzőkkel bírnak:

„Az Új Aktivitású Csoportszínházak, és a világ más országaiban létező megfelelőik közös jellemzője a közönséghez való agresszív hozzáállás. Ez a színpadi sokkolástól egészen a nyílt és erőszakos ellenségességig terjed. Sokféleképp nyilvánult ez meg, a szövegtartalmak, a rendezés, vagy a térkialakítás szintjén.”[24]

A Magyar I.T.I. Központ diskurzusteremtő kísérlete

Az I.T.I. Oktatási Bizottsága, a XIV. Kongresszus munkaprogramja szerint ezt az új, ifjúságiként definiált színházat szerette volna felhasználni a fiatalok színházra nevelésében. Az egész világon jelentkezett ugyanis az a probléma, hogy míg a fiatalok egy szűk rétegének színházi aktivitása látványosan növekedett, nagyobbik részük inkább a televíziót nézte. Az Oktatási Bizottság jelentése a XIII. budapesti kongresszuson elindított pedagógiai programra hivatkozik:

„Budapesten szenteltünk nagyobb figyelmet annak a szükségszerűségnek, hogy a kisiskolás és középiskolás korosztályt a színház felé irányítsuk, az irodalmi oktatás keretein túl is. Egy új, nagyon fiatal közönség érdeklődik leginkább a kísérleti színház iránt. Ennek a közönségnek a színház nem csupán szórakozás, hanem kifejezési eszköz.”

Az Oktatási Bizottság szerint ez a közönség aktív szerepet is vállal a színház alakításában:

„A fiatalok eddig soha nem látott módokon avatkoznak be a színház életébe, nem csak nézőkként, hanem mint „nyomásgyakorló csoportok”, így „a színház fejlődésének ifjúsági fejezetéről” beszélhetünk.”[25]

A Magyar I.T.I. Központ nagyon érdeklődőnek mutatkozott a fiatalok színházra nevelésében, és irányító szerepet vállalt volna az I.T.I.-n belül kialakulóban lévő színház és ifjúság tárgyú diskurzusban. A magyar központ a ’60-as évek végén, a szervezeten belül is előkelő helyet foglalt el. 1969-ben a kongresszusi házigazda jogán VB taggá vált, az állandó VB tag Szovjetunió mellett (Csehszlovákia szolidaritási alapon, a prágai tavasz nyomán kapott tagságot az évben).[26]

A Magyar I.T.I. Központ 1971-1972-es, az I.T.I. központnak címzett jelentése szerint 1972 februárjában újjászervezték a Központot, státuszmódosítás történt, és új vezetőséget választottak. Ekkor lett a Magyar Központ elnöke Marton Endre,[27]alelnöke Mátrai-Betegh Béla[28]. Az I.T.I. Magyar Központjának 1972. februári gyűlése függetlenítette a Központot más, [az irat által nem nevesített], a Művelődésügyi Minisztérium égisze alá tartozó intézményektől.[29] Ez a függetlenség nagy valószínűséggel csak formális és névleges lehetett, de e gesztus révén a Magyar Központ igazodni próbált ahhoz az apolitikus jelleghez, amit az I.T.I. már 1947-es létrejöttekor deklarált[30]. A jelentés arról is tudósít, hogy a Magyar Központ igen aktív volt a nemzetközi cserekapcsolatokban. 1971 és 1972 között 216 külföldi színházi szakember fordult meg Magyarországon, és 77 magyart küldtek külföldre. Magyarország a Színikritikusok Nemzetközi Szövetségébe (AITC) valamint az Amatőrszínházak Nemzetközi Szövetségébe (AITA) való belépésével már valamennyi nemzetközi színházi szervezetnek a tagja lett.[31] Arról is értesülünk, hogy a Magyar Központ 1972. december 11-13. között Budapesten rendezte meg „A színház szerepe az ifjúság nevelésében” c. nemzetközi kollokviumot.[32]

Kutatásaim nem tárták fel az I.T.I. Színház és Ifjúság Bizottságának eme első kollokviumához kapcsolódó jelentéseket, feljegyzéseket. A Magyar Színházi Intézet tájékoztatójának francia nyelvű fordítását találtam meg a párizsi I.T.I. Irattárban.

Terjedelmi korlátok miatt nem tárgyalom részletesen ennek a kollokviumnak a referátumait. A jelenlegi tanulmány szempontjából a legfontosabb tanulság az, hogy míg a nyugati országok I.T.I. központjai, a hivatásos színházi struktúrán kívül- sőt azzal szembenálló avantgárd társulatoktól várták, hogy végrehajtsák a színház (tematikai és nyelvezeti) reformját, addig a szocialista blokk I.T.I. központjai (természetszerűleg) az állami támogatással működő hivatásos színházak rendszerén belül tudták csak elképzelni ezeket az újításokat.

A Magyar Központ elnöke, Marton Endre sietett leszögezni, hogy nem az amatőrszínházak kérdése áll a kollokvium középpontjában:

„Az önmagát megújító színházban nagy szerepet kell kapnia az ifjúságnak, szükségünk van a fiatal nemzedék adottságaira, tudására, friss lendületére. S most a következő három rövid nap alatt erről a kérdésről fogunk beszélgetni-vitatkozni, nagyon őszintén, emberközelben, gondolat-közelben, szem előtt tartva, hogy ennek a Kollokviumnak a tárgya a hivatásos színházban élő fiatal alkotók problémája, és az ebben a színházban nevelkedő közönség kérdése.”[33]

Radu Beligan,[34]a Román Központ elnöke még határozottabban utasította el a struktúrán kívüli alternatív rétegszínházakat:

„Az a színház, ami a nagy tömegekhez szól, az a színház már megszületett, az arénákban, a köztereken, tehát vissza kell térnie a nagy tömegekhez. Nem beszélek a kis színházakról, amelyek kávéházakban, pincékben játszanak. Ezekben nem hiszek. Azt hiszem, hogy annak a színháznak van jövője, amely igenis a nagyközönséghez szól, tehát politikai szerepe is van.[35]”

1972-ben a Magyar I.T.I. Központ igyekezett meghatározni a Színház és Ifjúság Bizottság arculatát. Az Általános Titkárság I.T.I. Végrehajtó Bizottságának küldött feljegyzése szerint hatalmas segítség lenne, ha a Magyar Központ átvenné a Bizottság Titkárságának vezetését.[36] A Színház és Ifjúság Bizottság Titkárságát ekkor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Brit I.T.I. Központ vezette.[37]

A Színház és Ifjúság Bizottság önállósodási kísérlete az I.T.I. XIV. kongresszusán

Az I.T.I. következő, XV. kongresszusát, melyen a Színház és Ifjúság Bizottság is képviseltette magát, 1973. május 28. és 30. között rendezték Moszkvában. A Bizottság számára az volt a tét, hogy miként tudja érdekeit megvédeni[38], meg tudja-e szilárdítani a helyzetét a Végrehajtó Bizottságban a többi állandó bizottság mellett, illetve, sikerül-e anyagi forrásokat szereznie.

A Színház és Ifjúság Bizottság egyik határozata meglepő bizonytalanságot tár fel a Bizottság önmeghatározásával kapcsolatban:

„2. A Színház és Ifjúság Bizottság arról határozott, hogy a Bizottság neve ne változzon, és „Színház és Ifjúság Bizottság” maradjon.”[39]

A Színház és Ifjúság Bizottság kongresszusnak címzett jelentései a Bizottság zökkenőmentes és konszolidált működéséről adnak hírt. Az Egyesült Államok I.T.I. Központjának 1973-as jelentése szerint azonban a Bizottság tevékenységét értetlenség fogadta, mivel „ifjúsági színház” fogalma képlékenynek bizonyult:

„Ez a bizottság a londoni kongresszuson (1971) alakult: lényegében Peter James a Vic Young igazgatójának[40]fejéből pattant ki az ötlet. A múlt évben James-nek hosszas küzdelmet kellett folytatnia számos nézet ellen: a.) hogy ez a bizottság egy újabb Gyermekszínházi Bizottság lenne; b.) hogy egy újabb Gyermekszínjátszók Bizottsága lenne; c.) vagy hogy valamiféle Ifjúsági Művelődési Bizottság szerepét töltené be. Amit ő kihívásként érzékel, az a fiataloknak (18-25 éves kor közöttiek) szóló és a fiatalok által létrehozott színház alkímiája. S az U.S.A. I.T.I. Központja erkölcsi támogatást és kézzelfogható segítséget nyújtott koncepciójához.[41]”

Nem ez volt az egyetlen definíciós bizonytalanság. Az Amatőrszínházak Nemzetközi Szövetségének elnöke (és egyben a Holland I.T.I. Központ elnöke) 1972-es levelében arról tájékoztatta Peter James-t, hogy az ő szervezetük is alapított egy Színház és Ifjúság Bizottságot. Az AITA már 1967 óta rendezett színház és ifjúság témában találkozókat, workshopokat. Az ő Bizottságuk tagságát kizárólag 18 és 25 év közötti fiatalok alkották.[42] Ezzel szemben az I.T.I. Színház és Ifjúság Bizottsága az 1973-as moszkvai kongresszuson arról határozott, hogy legalább egy, 30 év alatti megfigyelőt kell delegálni a Bizottságba.[43]

Az 1973-as moszkvai kongresszuson a Bizottság arra bátorította a kormányokat és a nemzeti I.T.I. Központokat, hogy nyújtsanak morális- és anyagi támogatást a fiatalok színházi kísérleteihez. Azt is szerette volna elérni, hogy a bizottsági elnöke a VB-nek is állandó tagja legyen, és a bizottság a VB-nél állandó költségvetésért folyamodhasson. A határozat a már említett AITA-t partnerintézményként említette.[44]

1973. november 15. és 18. között a Színház és Ifjúság Bizottság Londonban szemináriumot rendezett. A magyar delegált Lengyel György[45] volt, megfigyelőként pedig Malonyai Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium Színházi Főosztályának vezetője is részt vett.[46]

Ezen a találkozón a Bizottság definiálta a „színházi csoport” fogalmát:

„Egyetértés született a „csoport” kifejezés tisztázását illetően, valamint abban, hogy a kifejezés a meghozott határozatok szerint értendő. A „színházi csoport” kifejezés számos tevékenységet fedett le, és a Bizottság a következő kategóriákat különítette el: kísérleti és avantgárd társulatok, közösségi alapú társulatok, más alacsony színvonalú játszóhellyel bíró színházi társulatok, játszóhely nélküli utazó társulatok, új közönséget (nem színházba járókat) megcélzó társulatok. Abban is egyetértés mutatkozik, hogy majdnem lehetetlen erről a munkaterületről értekezni a professzionális gyermekszínházi társulatok érintése nélkül. ”[47]

A színházi csoport definíció csak nagy vonalakban fedte le a számos komponensből álló színházi mozgalmat. Az azonban kiderül belőle, hogy az I.T.I. szerint, az ifjúsági színház helye nem a hivatásos struktúrában van. Az említett színházi jelenségek nyugat-európai előadásformákhoz kapcsolódtak. Az I.T.I. valószínűleg hiába várt hasonló jellegű információt a szocialista blokkból, hiszen az ottani I.T.I. központok döntően az állami színházak ifjúsági kezdeményezéseiről tájékoztattak.

A Bizottság a skandináv országok színházi szövetkezeteit jelölte meg a színházi csoportokba sorolható társulatok hatékony érdekvédelmi formájaként:

„A skandináv országokban ezek a társulatok a szövetkezeti forma révén hatékony érdekvédelmet alakítottak ki, és a kormányra is nyomást gyakorolni képes csoportokként működnek. A nemzeti I.T.I. Központok pedig érdekeltek abban, hogy a helyi színházi csoportokat hasonló akciókra buzdítsák.”[48]

E szövetkezeti forma megvalósításához a Bizottság konkrét segítség nyújtását tervezte, mind a társulatok, mind a nemzeti I.T.I. központok anyagi támogatása révén. A Nemzeti UNESCO Bizottságok vizsgálatát követően a résztvevők az UNESCO Participation Programme[49]-ból részesedhettek volna.[50]

Pár nappal később, 1973. november 26-án Peter James bemutatta a Végrehajtó Bizottságnak a végrehajtásra szánt moszkvai határozatokat.[51]A Bizottság nyomásgyakoroló csoportok létrehozatalára vonatkozó határozata kapcsán felmerül a kérdés, hogy a skandináv politikai rendszereken kívül, akár a nyugati demokráciákban is működött volna-e egy ilyen „nyomásgyakorlási modell”? Ez az igény és feladat a szocialista országok I.T.I. központjaiban pedig valószínűleg elfogadhatatlan, de legalábbis kivitelezhetetlen volt.

A londoni találkozón nem hangzottak el kommentárok a delegáltak részéről a tervet illetően. A VB megköszönte Peter James eddigi munkáját, de nem különítettek el saját költségvetést egyik állandó bizottság részére sem, illetve VB tagsághoz sem jutatták a bizottsági elnököket, arra hivatkozva, hogy egy adott nemzet ne legyen kétszer képviselve az I.T.I. Végrehajtó Bizottságában.[52]

Gilbert Moses[53], az Egyesült Államok I.T.I. Központjának delegáltja a bizottsági találkozó apropóján bizonytalan körvonalú szervezetként írta le jelentésében a Színház és Ifjúság Bizottságot, amely elvész az érdekérvényesítés útvesztőjében:

„ A Színház és Ifjúság Bizottság a nézőpont, célok, filozófia és jelentés hiányától szenved. Céljai kimerülnek egy kis információszerzésben, és abban, hogy szánalmas lázadást folytasson a nagyobb szervezet, az I.T.I. ellen. Ezért van az, hogy a Színház és Ifjúság Bizottság valahogy olyan, mint az a csaj a csapatban, akiről senki sem tudja pontosan, hogy került egy ilyen elit társaságba, kivéve azokat, akik kiválasztották.”[54]

Egészen más hangvételű ez a jelentés, mint a korábbi USA rapport, amely még morális támogatásról biztosította a Bizottságot. Moses szatirikus hangnemben, a kívülálló szemszögéből írja le, ideológiai szempontból bírálja a Bizottság munkáját, kiemelve annak „kispolgári” jellegét:

„A Színház és Ifjúság Bizottság unalmas, de jól szolgálja a különféle országokból érkező, ifjúsági programokban dolgozók azon kispolgári céljait, hogy egy délután összejöjjenek egy kis csevelyre és teára..”[55]

A kissé túlzó jelentés azért is érdekes, mert egyfelől nem a „fehér középosztály” szemüvegén keresztül vizsgál, másfelől a hatékony működést előtérbe helyező amerikai szemszöget jeleníti meg. Az önös céljaikat szem előtt tartó, csak magukat szakmainak tartó hivatásos színháziakról akár a budapesti I.T.I. kollokviumra meghívott amatőr színházak képviselői[56] is gondolkodhattak hasonlóképpen – ám csak szigorúan informális közegben.

A jelentés újból felveti a Bizottság névváltoztatását:

„Azt szeretném javasolni a Színház és Ifjúság Bizottságnak, hogy jelölje ki a célját és érdeklődési területét, és egy specifikusabb nevet válasszon magának.

A fiatalságnak vajmi kevés köze van az új színházi formákhoz vagy az alternatív színházakhoz, amelyek a tradicionális színházi repertoárral kerülnek szembe. A társadalmi színház, a baloldali és a politikai színház érdekes terep lehet, ami hidat verhet a fiatalok és a felnőttek között. Az eltérő kultúrák változatos, radikális és avantgárd színházai felfedezendő területet jelentenek, hisz „fiatal gondolatokat” hordoznak, és ez a nagyon izgalmas bennük.”[57]

Az amerikai álláspont szerint a színház fejlődésének egy minőségi ugrásáról van szó, amit hiba lenne az ifjúsági művelődés területe alá rendelni. Ha ugyanis generációs jelenséggé szűkítik, akkor valószínű, hogy egy olyan, csak az ifjúsági szakértők által látott és láttatott színházzá válik, amit az életkori jellegek határoznak meg. Valószínű, hogy az „új színház” felfutása egybeesik a 68-as nemzedék kulturális aktivitásával, az I.T.I. szemében egy ideig egyet jelenthetett a kettő. Ez nem zárja ki ugyanakkor, hogy az ifjúsági kultúra légköre ne hatott volna katalizátorként a kísérleti színházra is. Az „új színház” második hulláma, melyet De Marinis 1970 és 1985 közé helyez,[58]már a 68-as nemzedékből rekrutálódott.

Természetesen nem Moses jelentése miatt változtatott nevet a Színház és Ifjúság Bizottság, ám valószínű, hogy nem egyedül ő vitatta az elnevezést. Az hogy a „ifjúsági” és „fiatal” jelzőket a küldöttek egy része képlékenynek érezte, kifejezi az amatőr, de nem műkedvelő színházformákkal szemben az egész világon jellemző előítéleteket, valamint az „új színház” saját önállósodási törekvéseit is.

A kezdet vége: átalakulás Új Színház Bizottsággá az I.T.I. XVI. konferenciáján

Az I.T.I. 1975. június 1. és 6. között Nyugat-Berlinben megrendezett XVI. kongresszusán két bizottság volt jelen és két külön jegyzőkönyv született: a Színház és Ifjúság Bizottság, és a frissen alakult Új Színház Bizottság, amely egykori Színház és Ifjúság Bizottság jogutódjaként nevezi meg magát. Ugyanakkor az Új Színház Bizottság elnöke szintén Peter James. Egyik bizottságban sem találunk magyar delegáltakat.[59] A szocialista blokkot a szinte kötelező jelleggel meghívott és megjelenő Szovjetunió, az NDK, valamint a keleti blokkon belül viszonylagos önállósággal bíró Jugoszlávia képviselte.

A Színház és Ifjúság Bizottság utolsó ülése megállapította, hogy az I.T.I. tagországokban nagy érdeklődés övezi azokat az újfajta színházat művelő fiatal színházi csoportokat. Leszögezte, hogy a Nemzeti Központoknak pályázati rendszereket kellene kidolgozniuk, hogy a társulatokat forrásokhoz jutassák. Ez a segítség arra is irányult volna, hogy a fiatal színház fokozatosan a hagyományos színházzal egyenjogúvá váljon.[60]

A Bizottság javaslatai közül a legelső a névváltoztatásra vonatkozik:

1.) Az [Színház és Ifjúság] Bizottság újragondolta elnevezését, és pontot tett annak a vitának a végére, ami az „ifjúság” szó használata körül alakult ki, mivel a vita az „ifjúság” szó további használatával csak folytatódna. Így egyhangúlag arról döntöttünk, hogy a [Színház és Ifjúság] Bizottság „ÚJ SZÍNHÁZ BIZOTTSÁGGÁ” alakul.

2.) A [Színház és Ifjúság]Bizottság arról is határozott, hogy az Új Színház Bizottságnak is az I.T.I. állandó bizottságaként kell működnie[61].”

Az Új Színház Bizottság első ülésszaka szintén a XVI. I.T.I. kongresszusra esett. Peter James, a Brit I.T.I. Központ elnöke bejelentette, hogy a Brit Központ kilép az I.T.I.-ből nehéz anyagi helyzete okán, így nem képes ellátni az Új Színház Bizottság titkársági feladatait. [62] Az elnöki ülés jelentése szerint a Francia Központ vette át a titkárságot.[63] Az ülésen problémaként jelentkezett az I.T.I. nemzetközi színházi fesztiváljára, a Nemzetek Színházára való ajánlás. A Bizottság úgy találta, hogy a fesztiválra Grotowski, Brook és Lubimov munkáin kívül nem tudna más társulatokat javasolni.[64]

Felmerül a kérdés, hogy ha látszólag csak egy névváltoztatás történt (hisz a Bizottság elvei és az új színházzal kapcsolatos politikája nem változott), mi lehet az oka Magyarország és a szocialista blokk képviselői[65]távolmaradásának?

A Peter James és az I.T.I. főtitkára Jean Darcante közötti levelezés rávilágít arra, hogy mennyire eltérően vélekedtek a két blokkban a színházi kísérletezésről. Ez abból a szempontból lényeges, hogy nagyrészt a kísérleti társulatok tartoztak mind az „ifjúsági színházba” , mind pedig az „új színházba”.

Darcante 1974. november 4-i levelében arról tájékoztatta James-t, hogy az I.T.I. elhatározta a kísérleti színházak feltérképezését, ám egyelőre ehhez hiányzik a megfelelő szintézis[66]. James válaszában a Bizottság támogatását ígérte a kutatási tervhez. Egyben azt javasolta Darcante-nak, hogy vegyék le az I.T.I. napirendjéről a színházi szakemberek képzésének kérdését, még ha a keleti blokk országainak képviselői ragaszkodnak is hozzá.[67] Arra is utalt, hogy a szocialista országok homlokegyenest másképp vélekednek a színházi kísérletezésről:

„Valahogy a Keleti blokk országainak komoly nehézségei adódnak a „kísérletezés” szó értelmezésében, és az az érzésem, hogy ezzel vissza is térünk a színházi szakemberek képzéséhez, főleg mióta biztos vagyok abban, hogy a színházi kísérletek ezekben az országokban a színiiskolákban folynak. A kis csoportszínházak, ha léteznek is ott egyáltalán, a nagyobb színházakhoz kötődnek, ahogy Kelet-Németországban is, ahol ez egy posztgraduális tevékenység.”[68]

Darcante válaszában egyetértett azzal, hogy a színházi kísérletezés a színházi képzés része, így felesleges külön a képzéssel foglalkozni. Úgy vélte, nem fog sikerülni a keleti blokk I.T.I. Központjait bevonni a kísérleti színházat feltérképező programba:

„Amit a kelet-európai országok elképzeléseiről mondtál ahhoz a dologhoz [a színházi kísérletezéshez] kapcsolódóan, az teljes egészében igaz, és nem hiszek abban, hogy velük együtt tudunk belefogni ebbe a vállalkozásba[69].”

Darcante úgy gondolta, hogy a tradicionális színház, és főleg a hagyományos színházi tér nem a színházi újítások terepe:

„Nem tudom, hogy vélekedsz erről, de én nem hiszem, hogy hagyományos színházi térben – amit mi olasz színháznak hívunk, te pedig „proscenium színháznak”- lehetséges újat teremteni.”[70]

A keleti és a nyugati tömbnek a kísérleti színházról való eltérő vélekedése mögött az állt, hogy míg a nyugati demokráciákban a színházi kísérletek a hagyományos színházépülettől, illetve az állami színházi struktúrától elszakadva történtek, addig a szocialista országokban e kísérletek döntően az állami színházak ellenőrzött közegén belül, stúdió színházakban zajlottak.

Az I.T.I. Színház és Ifjúság Bizottságának voltak tapasztalatai a vasfüggöny keleti oldalán „virágzó állami avantgárdról”. 1974. június 20. és 23. között Lipcsében zajlott az I.T.I. Színház és Ifjúság Bizottságának „A fiatalok színházi tevékenysége” c. kollokviuma, amiről több jelentés is készült. (Hasonló jelentések hiányában nem tudjuk megmondani, miként látták a nyugati I.T.I. küldöttek a budapesti kollokviumot és a hazai amatőr színjátszás helyzetét.) A kollokvium résztvevői megtekintették a lipcsei Keller Teatret-ben Arne Leonhardt Diplomás ember című drámáját. Jean-Michel Ribes,[71]a Francia I.T.I. Központ elnöke Paul-Louis Mignon[72]-nak írt jelentésében kiemelte azt az ellentmondást, hogy a marginális pinceszínháznak álcázott színház valószínűleg szigorúan ellenőrzött terepként működik:

„Nagyon ötletesnek találom, hogy egy felől meghagynak egy önmagában is marginális helyet, egy pincét színházi célra, amit ugyanakkor a kulturális minisztérium ellenőriz. Ezáltal a színházat mind hivatalos, mind marginális identitásától megfosztják.[73]”

Egy másik, szerző nélküli jegyzőkönyv az előadást követő szakmai vitáról tudósít. Felmerült a kérdés, hogy az NDK ifjúsági társulatai hasonlatosak-e a nyugati országok spontán csoportszínházaihoz:

„A vita elején, ahol megpróbálták összegezni a Lipcsében látott előadásokat, felmerült a kérdés, hogy a Murieta és a Diplomás ember előadásokból nem születhetne-e meg egyfajta, a létező „hagyományos” színházzal szembenálló csoportszínház az NDK-ban. Azt akarták megtudni, hogy ezek a csoportok elindulhatnak-e azon a fejlődési úton, ami a nyugat-európai országokban azt eredményezte, hogy ezek a társulatok szakítottak a hivatásos színházzal.”[74]

A kelet-német színházi szakemberek világossá tették, hogy nem ugyanarról a jelenségről van szó:

„Az NDK színházi szakemberei a szocialista országokat uraló, gyökeresen eltérő társadalmi viszonyokat hangsúlyozták, amelyek más funkciót jelölnek ki a színház számára. (…)A Murieta és a Diplomás ember előadások nem a helyi színházakkal folytatott vita gyümölcsei voltak, sokkal inkább a hivatásos színházból inspirálódtak, és arra támaszkodtak. Egy francia küldött feltette a kérdést, hogy miképp lehet az, hogy az eltérő társadalmi viszonyok ellenére a túlélésért kell harcolnia ennek a színháznak.”[75]

A francia küldött kérdése válasz nélkül maradt. Arra a kérdésre viszont, hogy miért szorult ki a bizottságból a szocialista blokk (és maradt csak pár reprezentatív résztvevő, mint a Szovjetunió, vagy az NDK), egy lehetséges válasz, hogy ezek az országok nem ismerték el az alternatív társulatok létjogosultságát. Az elismerés sajátos módja Magyarországon a politikailag ellenségesnek ítélt, vagy a nehezen értelmezhető esztétikájú társulatok kriminalizálása, szétbomlasztása volt.[76]

Az „új színház” nyugati, és az „ifjúsági színház” keleti modellje

Azt, hogy miként tekintettek a két blokkban a fiatalok színházára, kiderül az I.T.I. központok által küldött jelentésekből, melyek két modellt vázolnak fel.

A nyugati „új színház-modellre” a Finn I.T.I. Központ jelentésében taglalt színházi szövetkezeti forma a példa: az 1971-ben alakult Teatterikeskus, magyarul Színházi Központ, amely a társulatokat tömörítette. A szervezet munkaszerződést nyújtott a társulatoknak, koordinálta a színházakat és képviselte érdekeiket a kultúrpolitikában.[77] Segített a repertoár összeállításában, és lehetővé tette, hogy a társulatok a politikai pártoktól függetlenek maradjanak.[78]

A szocialista felfogású „ifjúsági színházat” Svetozar Vitek, a Csehszlovák I.T.I. Központ elnökének jelentése írja körül. A keleti blokk felfogásának megfelelően a fiataloknak szóló előadásokat a hivatásos színházi hálózat állította elő, az amatőr színházak tevékenysége kiegészítő funkciójú volt[79]. A nyugati felfogással szemben, ahol a spontán színházi tevékenység állt a színházi szakemberek érdeklődésének középpontjában, a Csehszlovák I.T.I. Központ a színház és ifjúság (3 és 18 évesek) kérdését az államilag koordinált színházi szektor problémájaként kezelte. A jelentés a közönség megismerését szorgalmazta, s ehhez szociológiai felméréseket javasolt.[80] A megfelelő ifjúsági színdarabok hiányát a szerzői érdektelenségre vezette vissza, és elismerte, hogy nem vezetett semmire a beatzene betiltása. Úgy vélte, hogy a színpadi alkotóknak a régi eszköztár helyett a nézők számára hiteles színpadi módszereket kellene alkalmazniuk.[81]. A Csehszlovák I.T.I. Központ jelentése az anyagi alapok biztosításán túl az iskolai színházra nevelést tartotta alapvetőnek, ahogy a jól orientáló színikritika, és ifjúsági színházi sajtó létrejöttét is.[82]