Amióta színház létezik, a nézők rajongásukkal övezik színészeiket. Mindenki szeretne „egy darabot” hazavinni a rajongása tárgyából – ha mást nem, legalább képmását. Sokáig ezt csak a legmódosabbak, mecénások engedhették meg maguknak egy festmény vagy szobor formájában. A sokszorosító eljárások fejlődésével azonban egyre többen juthattak hozzá egy rézmetszethez, rézkarchoz, majd a litográfiának köszönhetően már egyre többen kaphatták meg – akár újságok mellékleteként is – a szeretett művész arcmását. A fényképezés végül mindent megváltoztatott, tömegével készülhettek a portrék, amelyeket egy-egy eredeti dedikáció értékelt fel egy életen át őrzött kinccsé. A régi technikák azonban tovább éltek. Alább két különleges, 1943-ban született albumot szeretnénk bemutatni az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Képzőművészeti gyűjteményéből, amelyek a színművészet iránti rajongás bizonyítékai. Írásunk egyben tisztelgés a 2021-ben 120 éve megszületett magyar film előtt.
A múzeum raktári fiókjainak egyikében jellegtelen, kisméretű, szürke vászonkötésű rajztömböt őrzünk. Figyelmet csak az 1930-40-es évekre jellemző, gondos kalligráfiával készített „filmalbum” felirat kelt. Kinyitva azonban a filmvilág sztárjai közé csöppenünk. A nyitólap jelzi, hogy mondén világban járunk: csillagok között, vékony holdsarlón vörös kombinés hölgy ül, „toalettje” alig takargatja bájait… A további lapokon a korszak, konkrétan 1943, legjelesebb magyar és külföldi színművészei tűnnek fel. Talán nem pont olyan formában, ahogy szerették volna – a Vanek (V) jelzéssel ellátott grafikák ugyanis karikatúrák, az ábrázoltak legjellegzetesebb, kifigurázható vonásait mesterien kiemelő alkotások. A szignó pedig Vanek Józsefet (1887?-1944) a 20. század első felének kiváló rajzolóját jelzi.
A Vanek név a 19. század közepe óta ismert és elismert volt művész körökben. [1.] A grafikus nagyapja, József (1818–1889) világhírű illuzionista volt. A Jedlik Ányos tanítványaként tudományos pályára készülő Vanek a szabadságharc bukása után Kossuth Lajost követve jutott Törökországba, ahol produkcióival kivívta a szultán elismerését. Körbeutazta az Oszmán Birodalmat, Indiát, Kínát, majd egy időre Calcuttában telepedett le. Legrejtélyesebb mutatványai között volt a „beszélő szphinx” (más címen delphoi jósda), amelyben egy semmiből feltűnő fejjel beszélgetett a művész – talán ennek állított emléket Molnár György A vörös vurstli című filmjében Occultus alakjában. Másik „…világhírű trükkje a lefejezett ember volt. Effélével előtte is kísérleteztek, a tökéletes mutatvány azonban Vaneknek sikerült először. Mondanunk sem kell, hogy az egész csak illúzió: Vanek évek hosszú során át naponként saját fiát fejezte le, azonban oly realizmussal, hogy nem egy európai városban nem is engedték bemutatni e produkciót” – írta róla 1928-ban a budapesti mágusok közgyűlése kapcsán a Pesti Hírlap. [2.] És elsők között „lőtt ki” embert ágyúból. Bejárta az Egyesült Államokat, fellépett III. Napóleon és Victoria királynő előtt is. Az 1870-es években telepedett le Budapesten.
Fia, a következő József (1846–1922) – a sokszor lefejezett segéd – 1866-ban hagyta el Magyarországot, hogy ő is megismerje a varázslatos Keletet. Öt év után hazatérve az illúziókeltés modernebb formáját választotta és polgári megélhetéssel kísérletezett: kávéházat nyitott, előbb a Margit körúton, majd az Erzsébet és József városban, végül a Csömöri úton. Bár ezeket nem kísérte üzleti szerencse, a korszak új, saját maga által továbbfejlesztett találmányával, a hármas Agioscoppal is igyekezett azokat népszerűvé tenni. A Laterna Magica több évszázados találmányát használva vetített képekkel szórakoztatta a nagyérdeműt – „háromszoros ködfátyolképeivel” a mozgás illúzióját is elérte, megteremtve a film elődjét. A kávé mellett olyan előadásokat láthatott a nagyérdemű, mint „INDIA építkezései, erkölcsei, szokásai és nép-typusai (nagyon érdekes és tanulságos).” [3.] A „kávés” Vanek szintén a család legendás figurájává vált, Erzsébet körúti kávéháza évtizedekkel bezárása után is nosztalgiázásra ihlette az újságírókat. 1925-ben a Pesti Hírlap így emlékezett rá: „Ismert kávéház volt a kilencvenes években Vanek József japán stílusban és eredeti bambusz-bútorokkal berendezett helyisége is az Erzsébet-körúton, ahol a nagyműveltségű kávés, aki fiatal korában többször is körülutazta a világot, esténként saját találmányú gépei segítségével vetített képekkel szórakoztatta a közönséget. Ezekkel, valamint bűvész-mutatványaival produkálta magát mindenfelé Európában, Afrikában és Ázsiában. (…) Mindenütt nagy publikumot vonzottak a vetített képek.” [4.] Alakját és nevét Rejtő Jenő írta be a magyar irodalomba.
A következő évtizedekben munkásságáról, jubileumairól, kiállításairól, utazásairól időről időre megemlékezek az újságok és rendszeresen közölték alkotásait. Tehetségét külföldön is elismerték, királyi és hercegi udvarok fogadták. 1937-ben megörökítette Horthy Miklós és Hitler berchtesgadeni találkozóját, a rajzzal a német kancellár is rendkívül elégedett volt... [9.]
Politikai nézeteiről nem tudunk, de egyes oldalak 1929-es, Simon Böskét, a zsidó származású első Miss Hungáriát majd Miss Európát hatágú csillagban ábrázoló portréja miatt úgy gondolták, hogy ezzel részt vett a szépségkirálynő elleni antiszemita kampányban. Ennek ellentmond egy másik Simon Böskének ajánlott, a Színházi Életben megjelent portré „Hódolatom Simon Böskének, Európa magyar szépségkirálynőjének” ajánlással. Ugyanúgy hatágú csillagban ábrázolta 1938-ban Marlene Dietrichet is az albumba ragasztott fényképen – talán ez egyfajta játék volt a sztárság kifejezésére. Vanek József nevével utoljára 1943-ban találkozunk a korabeli sajtóban.
A (III.) Vanek József által rajzolt "filmalbum" 36 lapján 45 magyar és 24 külföldi filmsztár portréja kapott helyet, a legtöbb oldalon kettesével szerepelnek a rajzok. A karikatúrák nem a mesternek hírnevet hozó gyors rajzok: azok alaposan kidolgozott, végiggondolt alkotások. Egy – az albumon kívül fennmaradt – Greta Garbot ábrázoló vázlat az alkotófolyamatot is feltárja: előbb egy finom ceruzarajz készült, majd a vonalakat tussal emelte ki a művész, végül akvarellel színezte és helyenként színes ceruzával egészítette ki műveit. Az albumba valóban csupa ismert név került, egyesek erősen karikírozva, mások finoman megrajzolva. Csortos Gyula és Karády Katalin, Bulla Elma, Rökk Marika, Muráti Lili és Lukács Margit, Tasnádi Fekete Mária, Somlay Artúr, hogy csak néhányat említsünk a szereplők közül.
Tolnay Klári például emblematikus, első vígjátéki filmszerepében Katyiként, pöttyös fejkendős, fakanalas parasztlányként tűnik fel. A korbeli ajánló így foglalta össze a film tartalmát: „Az elegáns és tehetséges kis színinövendék Kató nevét a népies Katyira változtatja, hogy bosszút álljon azon a szigorú színész vizsgáztató tanáron, aki megbuktatja őt a felvételi vizsgán. Mint Katyi jelenik meg az ünnepelt színész villájában ahol megjelenését a zűrzavaros bonyodalmak és fejtetőre állított helyzetek sorozata követi.” „Tolnay Klári édes, bűbájos, angyali…” – írja alakításáról a Film Színház Irodalom. [10.] A filmben elhangzó egyik népdalról komoly emléket is felidézett a színésznő egy interjúban: „Igen, sokszor eszembe jut a »Rátóti legények«-kel kapcsolatban az is, amikor az egyik hadikórházban énekeltem ezt a nótát. Éneklés közben észrevettem, hogy a sebesültek között nagy mozgolódás van. Megálltam, mert nem tudtam mit történt. Egyszerre csak a többiek elém toltak egy könnyező sebesült katonát. Odajött hozzám, átölelt és elmondta, hogy ő Rátóton született, ő is egy rátóti legény. Bizony én is elsírtam magam.” [11.] A magyar filmtörténet egyik legabszurdabb jelenetét is ebben a filmben forgatták le, amikor Kató/Katyi elmegy a Vígszínházba megnézni Tolnay Klári fellépését.
Tolnay Klári nótáit a filmből ITT hallgathatják meg.
Páger Antal bő gatyájú parasztlegénye talán a Szerető fia, Péter című drámára utal. A kevésbé ismert alkotás a korszakban szokatlan komolysággal foglakozott társadalmi problémákkal. A történet szerint az uraság fia megpróbálja elszeretni a béresgazda menyasszonyát, miközben kiderül, hogy féltestvérek. A film csúcsjelenetében, amikor Somlay Artúr elmondja Págernek, hogy ő az apja, az épp költözni készülő béresgazda dühében szétveri a berendezést – ezzel jelezve lázadását a fennálló társadalmi rend, a kiszolgáltatottság és a származási előjogok ellen. „Várkonyi Zoltán és Páger Antal játsszák Bánky Viktor legújabb filmjének főszerepeit. Az, hogy Páger parasztfigurája szinte klasszikus magaslatokig emelkedik, nem lephet meg senkit, de Várkonyi Zoltán nyegle falusi ficsúrja, amely annyira távol esik eddigi színpadi alakításaitól, komoly meglepetés.” [12.]
Az említett jelenet ITT nézhető meg.
Mezey Mária 1943-ban főleg színpadi szerepeivel – elsősorban a Madách Színházban bemutatott Ibsen darab, a Rosmersholm Rebeka alakításával –, új villájával, divatot teremtő ruhakölteményeivel került be a lapokba, de a korabeli sajtóból azt is megtudjuk, hogy Karády Katalinnal együtt felmentették a zsidótörvények kijátszásának vádja alól… Dohányzó wampja azonban a Vanek-album egyik kiemelkedő rajza. Feltehetően a Bűnös vagyok! című 1941-es alkotásnak állít emléket: „Érdekes, izgalmas drámai lendülettel indul a film: Kamarás Gyula és Mezey Mária nagy jelenetével, amelyben a fiú részint akarva, részint akaratlanul gyilkosa lesz a nőnek. A rendőrségen aztán megtörten elmeséli hogyan jutott idáig, hogy halálát kívánja annak a nőnek, aki az életét akarta tönkretenni. Pünkösti Andor forgatókönyve kitűnő lelki portrét fest a tapasztalatlan, idealista és naiv fiatalemberről, aki gyengesége folytán két nő között őrlődik. (…) Mezey Mária nagyszerű figurát farag a komisz, szíve gyökeréig romlott lokálnőből.” [13.] A filmet alig egy hónap alatt forgatták le, a végén Mezey fulladás-jelenetét olyan élethűen adta elő, hogy egy civil ki akarta menteni a Dunából. Eközben esténként Somerset Maugham A színház című regénye színpadi adaptációjában játszotta Julia Lambert, a női főszerepet a Vígszínházban.
A film legendás betétdalát ITT hallhatják.
Feltételezhető, hogy a többi rajzon is találhatóak filmes utalások. Vaszary Piri – aki némafilmekben kezdte pályáját és 1943-ban tizenöt filmben játszott – fodros-bodros komikája, Latabár Kálmán egyenruhás alakja talán szerepében is felismerhető egy filmtörténész számára. A figurák egy része állattestet kapott: Bajor Gizi csiga, Mály Gerő teknős, Ajtay Andor zsiráf, Szilágyi Szabó Eszter kígyó, Fedák Sári tyúk, Szörényi Éva színpompás pillangó alakjában látható. Hogy ezzel színészi attitűdre, jellemvonásra vagy testalkatra utalt-e Vanek József, nem tudhatjuk… A rajzok azonban az alkotó komoly pszichológiai érzékéről tanúskodnak.
1943-ban azonban egy másik „rajzoló” is ceruzája (litográfiai krétája) hegyére vette a korszak legnagyobb sztárjait. Abban az évben adta ki a Fischof nyomda 250 példányban – tulajdonképpen könyvművészeti ritkaságként – Kenyeres György (1904-?) Színészeink című albumát. A művész pályájáról nagyon kevés adat áll rendelkezésre, de már első művei is a filmvilághoz kötődnek: 1926-tól tervezett filmplakátokat nemzetközi és magyar produkcióknak egyaránt. Bercsényi huszárok, Tóparti látomás, Gyurkovics fiúk, Göre Gábor visszatér, A beszélő köntös, hogy csak a legismertebb magyar filmcímeket soroljuk, amelyeket plakátjaival népszerűsített. 1940-ben ő rajzolta az Óz a csodák csodája plakátját is, a mai szemmel is meglepően modern, az alapszínekre épülő minimalista alkotást: a piros háttér előtt kék OZ felirat sárga alapján állnak a sárga-feketével megrajzolt főszereplők. 1943-ban készültek utolsó ismert alkotásai. A világháború utolsó évében nem elképzelhetetlen, hogy a negyvenéves fiatalember nem csak a grafikusi pályával hagyott fel...
A művész albumlapjaihoz a 20. században már nem annyira népszerű litográfia technikáját választotta, hogy megörökítse a 1940-es évek népszerű színházi és filmszínészeit. Az ötvenhat alkotásból álló mappában több portét találunk, mint Vanek rajztömbjében – az átfedés azonban majdnem teljes. Kenyeres a fényképek őszinteségével rajzolta meg a portrékat. Hogy mi késztette erre, azt az albumhoz tartozó, ars poeticának is tekinthető bevezető néhány sorában foglalta össze: „…nem a szem a lélek tükre, hanem az arc. Ezért meg szeretném most mutatni azok arcát, akik nem az életben komédiáznak, de a világot jelentő deszkákon élik az életüket. Így lesz az ő arcuk a mi lelkünk igazi tükre. (…) Álcázott önmagunk elkárhozása és megdicsőülése a színpad örökkévalóságának misztériumában.”
A korabeli, ismeretlen kritikus így írt az albumról, nem sajnálva a jelzőket: „Színházból és filmről ismerős vonásokat mutat meg meztelenül a rajz mestere a lélek- és jellemábrázolás művészeiről. A ceruza harcol ezeken a lapokon a festékrúddal, a púderrel és rúzzsal. A küzdelemben majdnem mindig a grafikus marad felül, csak olykor téved a szem és a kéz. Adorjáni Évától Vaszary Piriig majdnem mindenki ceruzavégre került. Különösen meggyőző Ajtay Andor, hűséges Bajor Gizi, eleven Bilicsi Tivadar, megragadó Csortos, derűs és fölényes Fedák, elmélyülő és keményen férfias Hajmássy Miklós, borongós Jávor, vidám Juhász József, kissé nyers Karády, joviális Kiss Ferenc, tompított Muráti, meggyőző Rajnai Gábor, fölülmúlhatatlanul meleg és sugárzó Rózsahegyi Kálmán, közvetlen Tímár József, hatásos Tolnay Klári, kissé felületes Várkonyi Zoltán, túlzottan komor Uray portréja.” [14.] A kritikából tudjuk, hogy Kenyeres politikai körökben is otthonosan mozgott: készített portrét Apponyi Albertről, Bethlen Istvánról és a wales-i hercegről is.
Kenyeres György Színészeink című albumának címlapja. PIM-OSZMI Képzőművészeti gyűjtemény, ltsz. 69.430.1.
Tasnády Fekete Mária portréja