Hegyi Árpád Jutocsa halálára

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet könyvtárába 1978. január 16-án iratkozott be Hegyi Árpád Jutocsa főiskolai hallgató. Ekkor már két éve a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt Ádám Ottó színházrendező osztályába. 

Pályafutását a Miskolci Nemzet Színházban kezdte: „Első rendezése (1980–1981) Szép Ernő Lila ákáca országos siker. A budapesti vendégjáték alkalmával a Nemzeti Színház közönsége tán jobban ünnepel, mint a miskolciak. Még ebben a szezonban viszi színre Hubay–Vas–Ránki Egy szerelem három éjszakája című zenés drámáját. A bemutatón itt van Hubay Miklós és Ránki György is. A szerzők rendkívül elégedettek (pedig a mű megért már egynéhány emlékezetes bemutatót), igazi premierhangulat a nézőtéren és a kulisszák mögött. Persze, nem akárkik voltak Hegyi Árpád Jutocsa játszótársai. Néhány név a szereposztásból: Mihályi Győző, Molnár Zsuzsa, Dégi István, Simon György, Komáromy Éva, Somló István, Szirtes Gábor, Körtvélyessy Zsolt, Csapó János” – írta ezekről az évekről Gyarmathy Béla. 
 

Miskolc után Zalaegerszegen (1983–1985), majd Kecskeméten (1985–1989) dolgozott. A József Attila Színháznak 1989–1992 között volt a tagja. Ezt követően tíz évig a Miskolci Nemzeti Színházat irányította. 2005 és 2006 között pedig a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt. 

Nevéhez fűződik a miskolci nemzetközi operafesztivál megalapítása. Az operák iránti rajongásáról 2018-ban a Pannon Hírnök Magazinnak így nyilatkozott: „Ösztöndíjjal, fiatalon a berlini Deutsche Operben dolgoztam, tanultam, s láttam, milyen elementáris erővel hat az opera műfaja egy európai nagyvárosban. Szinte minden este operában ültem, délelőttönként meg operapróbákon. Már a Színművészeti Egyetemen (akkor még Főiskola) – ahol Nádasdy Kálmántól, a nagy magyar operaigazgatótól tanultunk operarendezést – világossá vált számomra, hogy az opera része lesz az életemnek. A zenének és a drámának az a kombinációja, ami az opera, semmi máshoz nem fogható erővel hat a színházba járó emberre. Ez az erő megbabonázott rendezőként, s azóta is fogva tart.”

Ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogyan vezetett az útja az Amerikai Egyesült Államokba: „Cleveland Miskolc testvérvárosa, s a Cleveland Play House a Miskolci Nemzeti Színház testvérszínháza volt. Én meghívtam a clevelandi főrendezőt egy tipikus amerikai darab rendezésére (Reginald Rose: 12 dühös ember), ő pedig meghívott engem egy tipikus magyar darabra (Molnár Ferenc: A testőr). A kinti Molnár-bemutatót látta a chicagói Light Opera Works nevű zenés színház igazgatója, aki meghívott magukhoz Kálmán Imre: Marica grófnő című nagyoperettjének megrendezésére. Olyan jól sikerült, hogy újra felkért, ezúttal Lehár: Cigányszerelem című nagyoperettjére. Így kerültem Chicagóba.”

Rendezői pályája azután félbeszakadt. Franciaországba költözött, ahol festeni kezdett. Képeiből 2018-ban, egykori színházi sikereinek helyszínén, Miskolcon nyílt kiállítás. 

Mintegy másfél évvel ezelőtt, hosszú évtizedek után, ismét felkereste intézetünket. Mesteréről, Ádám Ottóról tervezett monográfiát írni; erre az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kérte fel őt. Nagy kedvvel látott munkához: felkereste egykori osztálytársait, Ádám Ottó családját, s érdekelték azok a források, melyeket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményei őriznek.

Váratlan halála megakadályozta, hogy művét befejezze. Emlékét megőrizzük. 
 

2024.09.23