Friss hírek a 2023-as Prágai Quadriennáléról.
A Prágai Quadriennálé (PQ) a színházi látványtervezés és színházépítészet nemzetközi seregszemléje, egyben a világ egyik legrangosabb képzőművészeti eseménye is, mely már bő ötvenéves múltra tekinthet vissza. Aki járt már csak egyszer is a kiállításon, jól tudja, milyen lenyűgöző és kimerítő élmény már maga a tárlat végignézése, nemcsak a rettentő méret, de a látogatót érő roppant mennyiségű vizuális és gondolati ingergazdagság okán is. Ahány kiállító, annyi külön kis öntörvényű térkonstrukció és esztétikai propozíció, melyeket a főszervezők által meghirdetett központi téma mindig legfeljebb csak igen laza szálakkal fűz össze. Ezért rövid összefoglalót adni akárcsak egy „évadról” is általában igen nagy kihívás, a recenzensek legtöbbször egy-két olyan tárlatot emelnek ki, amelyek valamilyen okból jobban az emlékezetbe vésődtek, a világkiállítás egészéről mint egységes látogatói élményről igen nehéz mit mondani. Ha vakmerő módon mégis az eddigi összesen tizennégy alkalomról kívánnánk áttekintést nyújtani, akkor a vállalkozás mindenképpen vaskos kötetet kívánna. Az ötvenéves jubileum és egy különösen sikeres magyar részvétel alkalmából mégsem tűnik haszontalannak legalább a magyar kiállítások, rendezői és tervezői koncepciók rövid áttekintése, egy esetlegesen megszülető majdani magyar PQ-történet egyfajta vázlataként, annál is inkább, mert igen kevés magyar nyelvű összefoglaló anyag áll rendelkezésre a rendezvényről. A tág időkorlátom miatt mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy az egyes kiállítások bemutatása óhatatlanul csak villanásszerű (és természetesen hiányos) lesz, de talán kirajzol egy olyan kurátori-tervezői ívet, amely magának a világkiállításnak a koncepcióváltozásaival szervesen változik, miközben mindig is jól mutatja a magyar színházi látványtervezés fő tendenciáit és kihívásait.
Magyarország szinte a kezdetek óta rendszeres és igen sikeres résztvevője a világkiállításnak, melyet számos szakmai és közönségdíj tanúsít. Bár a rendezvény fő célkitűzése mindvégig az volt, hogy a színházi látványtervezést saját jogú művészeti ágként mutassa be, az évek során a szervezői koncepciók és – tegyük hozzá – a színházdefiníciók is sokat változtak. Bár mindkét elképzelés a kezdetek óta jelen volt, az általános tendencia egyre inkább az, hogy a retrospektív vagy az előző négy év „legjobb” alkotásaiból válogató kaleidoszkóp helyett a terjedelmes kiállítás egy erős kurátori koncepció vázára épülő önálló térbeli műalkotások sorát mutassa meg a látogatónak, akik egyre inkább a tárlatok által nyújtott különleges tértapasztalatra, a látvány-dizájn gondolkodás konkrét megvalósulásaira kíváncsiak, és kevésbé a színháztörténeti vonatkozásokra. Ezzel pedig mintha egyre jobban elmosódnának a határok a PQ és a nagy művészeti világkiállítások között, amit a szakmabeliek gyakran nehezményeznek is, attól tartva, hogy idővel a színházi komponens akár teljes mértékben háttérbe szorulhat vagy eltűnhet.
Az első tárlatot 1967-ben rendezték a cseh fővárosban, húsz ország közreműködésével. A kiállítás inspirációja az 1959-es São Pauló-i Biennálé igen sikeres cseh részvétele volt, František Tröster aranyérmet érő tárlata a cseh és szlovák látványtervezés 1914–1959 közötti történetét mutatta be. Az ezt követő biennálék szintén eredményes cseh szereplése, valamint általában a cseh színházi látványtervezés kimagasló színvonala (gondoljunk például Josef Svoboda tevékenységére) ahhoz vezetett, hogy Prága egy négyévente megrendezendő díszlet- és jelmeztervezői világkiállítás megszervezésére kapott felkérést, mely az idei tizennegyedik quadriennáléig megszakítás nélkül létre is jött.
Az első kiállítás 327 kiállítót vonultatott fel, meglehetősen nagy területen, hiszen már ekkor is öt különböző szekció került kiírásra: főkiállítás, a díszlet- és jelmeztervek országos tárlatai, a São Pauló-i Biennálé cseh díjazottjainak bemutatása (Jozef Svoboda, Frantisek Tröster és Ladislav Vychodil munkái), csehszlovák díszlet- és jelmeztervek önálló tárlata, Mozart operáinak látványtervei a Don Giovanni prágai ősbemutatójának 180 éves évfordulójára, ötödikként pedig a színházépítészet újdonságai. A legtöbb kategóriában díjat is osztott a nemzetközi zsűri, a fődíj, mely azóta is az Arany Triga (Golden Triga) nevet viseli, a főkiállítás legjobbnak ítélt alkotásának járt. Első alkalommal ezt Franciaország vihette haza, melynek főszervezője (ma már főkurátornak mondanánk) Yves Bonnat volt. A tárlat a leginnovatívabbnak gondolt 28 francia látványtervező munkáit mutatta be, Párizs és más francia városok színházaiból. Egy ekkora léptékű rendezvény helyszínének kiválasztása nem kis fejtörést okozott a szervezőknek, hiszen előzmények híján azt sem tudták előre megjósolni, hogy hány ország fog kiállítónak jelentkezni és mennyi látogatót kell mozgatni a térben, biztonságosan be- és kiengedni. Végül a fő kiállításnak a Prágai Kiállítási Központ (Výstaviště Praha Holešovice) Brüsszeli Pavilonja adott helyet, mely később még további három PQ helyszínéül is szolgált. A hatalmas Kiállítási Központ különböző épületei azóta is a kiállítás alapértelmezett helyszínének számítanak, bár a 2008-as nagy tűzvész miatt két kiállítást más helyszínen kellett megrendezni, és csak idén térhetett vissza a PQ az eredeti helyszínre, igaz, a leégett épületszárny rekonstrukciója még csak ideiglenes. Az eredeti helyszín – a Brüsszeli Pavilon sem áll már, az egy 1991-es tűzeset martaléka lett, nem építették újjá.
Magyarország már a második, 1971-ben rendezett kiállításon szerepelt, ahol már 26 ország vett részt. Ekkor négy szekciót hirdettek, a korábbihoz hasonló struktúrában. A tematikus kiállítás Shakespeare-darabok látványterveihez kapcsolódott, arra biztatva a résztvevőket, hogy igyekezzenek egy adott produkciót sokféle forrás segítségével bemutatni, esetleg a látványterveket, jelmezterveket születésük folyamatában is láttatni. A magyar tárlat huszonöt tervező legújabb munkáit mutatta be, a kurátor Bőgel József volt...
Szabó Attila írása a Szcenárium 2019. szeptemberi számában jelent meg. A teljes szöveg IDE KATTINTVA olvasható.