Forray Gábor látványterve

Forray Gábor (1925–2000) kétszeres Erkel Ferenc-díjas, Oláh Gusztáv emlékplakettel kitűntetett, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja iparművész, díszlettervező, festőművész volt.

Forray Gábor alkotói hagyatékát örököse, Forray Gabriella ajánlotta fel gyűjteményünk számára, melyet több hónapos munka során 2016. június 8-tól 2017. január 31-ig, mint a szcenikai gyűjtemények kurátora válogathattam és kutathattam az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet számára.

A kollekcióban 194 előadáshoz kapcsolódó díszlet- és jelmeztervek, látványtervek, előadás makettek, díszletelemek, fotódokumentáció, műtárgyleírások, alaprajzok, vázlatok, rajzok és a makettek, modellek elemei találhatóak, vagyis a hagyaték a színpadi látvány létrejöttének teljes dokumentációját tartalmazza.

Forray Gábor tanulmányait 1946 és 1950 között az Iparművészeti Főiskolán végezte, közben már ösztöndíjasként, a Magyar Állami Operaházban gyakornokoskodott. Tervezői ösztön-díjat kapott, így hat éven át (1949–1955) Oláh Gusztáv mellett dolgozott asszisztensként. Számos tanulmányrajza, látványterve született mestere javaslatára. Állandó munkatársa volt a Kossuth-díjas jelmeztervező, Márk Tivadar is.

Pályakezdésétől az 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Magyar Állami Operaházban dolgozott. Látványterveinek megvalósulása a mai napig élvezhető az Operaház előadásain: a Spartacus, a Rómeó és Júlia, a Parsifal, a Szentivánéji álom, valamint Bartók Béla három egyfelvonásosának előadásain.

Seregi László első önálló, egész estés koreográfiája és rendezése, valamint Forray Gábor nemzetközi meghívásokat és díjakat nyert Spartacus látványterve öt évtizeden át – 1968-tól napjainkig – töretlen népszerűséggel szerepelt a Magyar Állami Operaház műsorán.

A címszerepet a magyar balett-történet kiváló táncosai alakították: Fülöp Viktor, Róna Viktor, Havas Ferenc, Dózsa Imre, Keveházi Gábor, Szakály György, Solymosi Zoltán, ifj. Nagy Zoltán, Gregor Hatala, Apáti Bence.[1]

Ars poeticájában vallotta, hogy „a díszlet próbája az előadás. „Igazi munkáim tehát nem a vázlatok, makettek, tervrajzok, hanem megvalósulásuk: a színpadkép.” (Kelen István: Díszlettervezők műhelyében, Művészet, 1976/2.) A rabszolgalázadás történetét időtlen térben helyezte el, ezzel megteremtve a lehetőségét annak, hogy a történet a forradalomról, a kiélezett emberi döntések súlyáról szólhasson a zene, a rendezés, a koreográfia és a táncművészek közös alkotásaként.

Hacsaturján–Seregi: Spartacus című balettjének bemutatója 1968. május 18-án volt a Magyar Állami Operaházban. Ezt harminchat országba eljutó, rendkívül sikeres előadás sorozat követte. A különböző helyszíneken a tervező újra és újra átgondolta, és a játéktér lehetőségeihez alakította a látványt és a fénytechnikát.

1969-ben a párizsi Nemzetközi Táncfesztiválon, majd Baalbekben és az Edinburgh-i Fesztiválon vendégszerepelt az előadás, 1971-ben és 1981-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon táncolták, majd Helsinki, Stockholm, Monte Carlo, Belgrád, Bukarest, Bécs és Szófia, Wiesbaden, Leningrád, Kijev, Dubrovnik, Trieszt, Palermo, Savonlinna, New York következett. Az előadást felújították 1999-ben és negyvennyolc évvel az ősbemutató után, 2016-ban is, de a látványterveket a mai napig Forray Gábor jegyzi. A forradalom hatvanadik évfordulóján, az 1956-os programsorozat keretében ismét műsorára tűzte az Operaház, kilenc alkalommal láthatta a közönség a balettet a Forray Gábor által tervezett látványvilágban és díszletekkel.

A látványterv sorozata nagyszerű képekben követi a koreográfia és az erős örmény népzenei hatásokban gazdag táncjáték világát.

Forray az első felvonás nyitóképéhez a rendező idővágásos módszerét követve újragondolta a moszkvai bemutatón megismert látványt, ezért a haldokló Spartacus képét láthattuk a keresztek sokasága között. Az alkotópáros közös elképzelése nyomán a színpadkép a történet végével nyit. Az előadás és a látvány ugyanezzel a képpel is zárul, a Via Appia keresztjeivel (csak a keresztek száma és a megvilágítása változik), a megfeszített Spartacus és az elveszített szabadság mementójaként. A római Via Appia, „a hosszú utak királynője” megrendítő, komor színeivel, a maga díszletvalóságában és vetített képeiben egyszerre ad teret a balettdráma cselekményének és művészi táncelőadásának. Látványképe, életút gondolatai ma is időszerűek, Vas István költő szavaival élve: „s ha egyszer szembejön veled, te is már tudva kérdezed: Hová mégy?”

Forray Gábor látványterv sorozata

A Spartacus látványtervei már 1968-ban megjelentek nyomtatásban is az Operaház műsorfüzetében, majd a külföldi vendégjátékok alkalmából készült idegen nyelvű ismertetőkben is. A Forray által színpadra álmodott látvány elsöprő erejéről, a rácsok és keresztek képi hatásáról Lőrinc Katalin táncművész, koreográfus, szakíró A hatás titka című tanulmányában (Zene–zene–tánc, 1999/4.) is megemlékezett. Kutszegi Csaba balettművész, koreográfus, szakíró és rovatvezető ugyanekkor a Magyar Nemzeti Balett történetének legsikeresebb darabjaként írt az előadásról és a látványról. 2010-ben, az Opera-Világ hasábjain, valamint az Operaházban Tordai Hajnal jelmeztervező emlékezett mesterére. 2016-ban a Café Momus internetes komolyzenei lap kiemelte, hogy „a perspektíva hosszát, az áldozatok tömegét a fekete égbolton sebesen vonuló bárányfelhők érzékeltették, bámulatos együttműködésben a zenével”.

A Spartacus előadásához, látványvilágához kapcsolódóan Szcenikai Gyűjteményünkben tizenhárom szignált látványterv, egy díszlet-makett, Márk Tivadar által tervezett tizenkilenc táncruha, valamint számos, a díszlet tervezéséhez kapcsolódó fotódokumentáció, szcenikai segédanyag került leltározásra, digitalizálásra.

Forray látványkoncepciója és technikai újításai ma is időszerűek, ezt az is bizonyítja, hogy 2017 májusában, a magyar évad keretében az Operaház műsorára tűzi Bartók Béla három egyfelvonásosának – A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára – előadását, Bartók Tánc Triptichon címmel Forray Gábor fény- és díszlettereiben.

Írta: Turnai Tímea