Országok és Régiók kiállítás

[column one-half]

[column one-half]

A kreatív folyamat lényege az inspiráció és az ötletek ÁTALAKULÁSA a végleges megoldásokká, az Országok és Régiók Kiállítás ennek az átalakulásnak szenteli magát. Ebben a szekcióban azt próbáljuk elérni, hogy olyan kimagasló együttműködésen alapuló előadástervekkel és építészettel inspiráljuk a látogatót, amelyekben a sikeres megvalósítás során főszerepet játszott a tapasztalat és az alapos megértés.” /A PQ főszervezői/
Az installáció címe: Végtelen Dűne
A Végtelen Dűne egy installációs alkotás, amely a kultúrát és a design-t egy személyes tapasztalaton keresztül érinti, amely közben a körülötte lévő környezethez is kapcsolódik, és így a végtelenség tükrök által létrehozott illúziójával játszik. Az installáció kívül a környezetét kettőzve mossa el a térbeli határokat, így a létező világ visszatükröződik. Belül a homokdűnéket sokszorozva végtelen dűne alakul ki, egy kietlen, partnélküli sivatag benyomását keltve, ahol a néző, a többi látogatóval együtt a kollektív magány érzését élheti át.
A kiállítás kurátora:
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest
A kiállítás tervező-művészei:
Balázs Juli, Juhász András, Kálmán Eszter, Keresztes Gábor, Nagy Fruzsina
A Végtelen dűne alkotói: Keresztes Gábor, Balázs Juli, Juhász András, Kálmán Eszter és Nagy Fruzsina
A művészek rövid bemutatása:
Balázs Juli
Mióta 2011-ben, mint díszlet-és jelmeztervező befejezte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Balázs Julinak lehetősége nyílt számos magyar és európai színházban dolgozni, többek között a Schauspielhaus Zürichben, a bécsi Burgtheaterben és a hamburgi Schauspielhausban. A színházi projektek mellett szívesen tart workshopokat gyerekek és fiatal színházi szakemberek számára, ahol a résztvevőket különleges jelmeztervezési technikákba és kreatív térbeli gondolkodásba vezeti be. Mint az OISTAT közösség aktív tagja, részt vesz a szervezet eseményein, képviseli a magyar OISTAT Központot és előadásokat tart a munkáiról.
Juhász András
Juhász András 1978-ban született Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult videó művészetet, ezt követően számos közös munkája volt a népszerű magyar underground színházi csoporttal, a TÁP Színházzal, emellett saját videó performanszokat és installációkat is csinált. A nevéhez olyan rendezőkkel való rendszeres közös munka kötődik, mint Ascher Tamás, Bodó Viktor, Gáspár Ildikó, Halász Péter és Vajdai Vilmos. Alapítója a DoN't Eat Group nevű független film laboratóriumnak, amellyel különféle fesztiválokon vettek részt szerte Európában. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális design oktatója.
Kálmán Eszter
Kálmán Eszter díszlet-és jelmeztervező, az Egyesült Királyságban tanult, diplomáját 2009-ben, a Bristol Egyetem Dráma szakán szerezte, ahol díszlettervezésre és kortárs performansz művészetre szakosodott. Azóta Budapesten dolgozik, ahol kísérleti- és vizuális előadásokat, valamint díszletet és jelmezeket készít színházak és független társulatok számára.
Keresztes Gábor
Keresztes Gábor állandó társa a magyar színházi rendezőnek, Bodó Viktornak, és Európa sok színházában dolgozott sound designer-ként. Munkájára gyakran az előadásokban játszó színészekkel egyenrangú résztvevőként tekintenek. A színházi munkája mellett gyakran komponál filmzenét is.
Nagy Fruzsina
Nagy Fruzsina budapesti székhelyű jelmeztervező, aki tanulmányait Londonban kezdte (1993), de Magyarországon szerezte meg Master diplomáját textil-tervezésből (1998). DLA diplomáját 2014-ben kapta meg. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanít. Az emberi test és az azt körülvevő világ kapcsolatát kutatja különböző szempontokból: jelmezek, maszkok, smink, divat vagy vizuális elemek formájában. Az elmúlt évtizedben öt jelmezbemutatót rendezett, ahol a jelmezeket főszereplőkként használta a színpadon. 2016-ban elnyerte az „Év Tervezője” díjat.
A Végtelen dűne
A nemzetközi látványtervezői világkiállításon a Végtelen dűne elnyerte a legjobb kiállításért járó díjat az Országok és régiók szekcióban (Best Exhibition of Countries and Regions).
Ady Mária, a PIM-OSZMI munkatársa, a kurátori csapat tagja a díjátadón
Fotók: Juhász András

[column one-half]

[column one-half]

[column one-half]

[column one-half]

[column one-half]

[column one-half]