Büky Béla: János vitéz

Büky Béla: János vitéz, 1945.
Kesztyűs báb; fa, textil
(OSZMI Bábtár, 73.111)

 

Büky Béla (1899 – 1983) pályája festőként indult. Az első világháborúban katonaként ismerkedett meg egy tábori előadáson az árnyjátékkal. Az 1930-as évek elejétől A. Tóth Sándor kezdeményezésére kezdett kesztyűsbábbal foglalkozni. Több évtizedes munkássága során feleségével járta az országot, a legkisebb falvakba is elvitte műsorait. Azzal, hogy a festészetről áttért az árny- és a bábjátékra, ezekre a komplex, képzőművészetet, zenét, mozgást és beszédet együtt felhasználó műfajokra, rátalált a művészi programját (egyszerűség, közérthetőség és igényes művészetre nevelés) megvalósító eszközökre. Közismert magyar népdalokat, népballadákat, mondákat vitt színre. Emellett klasszikus költőink, Arany János, Petőfi Sándor és Fazekas Mihály népi hősökké, népmesei figurákká kristályosodott alakjai is feltűnnek munkáiban. 1945-ben János vitéz történetét elevenítette meg a bábszínpadon, melynek címszereplőjét választottuk a hónap műtárgyának.
 
2015.11.01