Bajor Gizi Színészmúzeum

A Bajor Gizi Színészmúzeum 1952-ben Gobbi Hilda kezdeményezésére alakult, ma az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelye.

Az eredetileg földszintes neobarokk házat Beyer Rudolf, Bajor Gizi fivére vásárolta meg 1928-ban, a művésznő alakíttatta át nagystílű villává Országh Béla építészmérnök terve alapján. Bajor Gizi 1933 elején költözött ide, majd harmadik férjével, Germán Tibor fül- és gégeorvossal osztotta meg emeleti lakrészét.

Bajor Giziék otthona csakhamar a budapesti művészvilág kedvelt találkozóhelyévé vált. A szalonból a második világháború legsötétebb korszakában menedékház lett. Itt élte át a vészkorszakot Germán Tibor, Budapest ostromát Dióssy Antal, Nagyajtay Teréz és Tamási Áron.

1951. február 12-én – a gyászjelentés szerint gyógyíthatatlan betegségben tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajor Gizi. A nyomok kettős öngyilkosságra utaltak. A boncoláskor kiderült, hogy Germán Tibor agykéregsorvadásban szenvedett. A hozzátartozók szerint – s ez lett aztán a hivatalos álláspont – Germán azt képzelte, hogy felesége megsüketül, s ettől való félelmében meggyilkolta, majd magával is végzett.

A színésznő halálának első évfordulóján nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. Az évek során a villa többi helyisége is felszabadult, így időről időre új múzeumi termeket alakítottak ki.

A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat: a „Szép ház, nagy park közepén…” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum földszintjén a színháztörténeti múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki tárlatok jeles színházi eseményekről emlékeznek meg, kiemelkedő színházművészek pályafutását mutatják be.

Az emeleten a Kulisszák között című állandó kiállítás a színházi alkotófolyamatot bemutatva vezeti végig a látogatót a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain, idézi fel a színházművészet felejthetetlen alkotóit.

Kedves Látogatóink!

A 353/2022. (IX.19.) kormányrendelet múzeumokra is vonatkozó előírásainak megfelelően, a költségeink racionalizálása miatt 2022. december 5. és 2023. február 28. között a Bajor Gizi Színészmúzeum nem látogatható.

Nyitás: 2023. március 1.

Múzeumunk zárvatartása alatt programjaink egy része más helyszínen kerül megrendezésre.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és facebook-oldalunkat!

Rendben