KÉZIRATTÁR

A kézirattár szövegkönyveket, okleveleket, rendező-, súgó- és szereppéldányokat, nyomtatott és kéziratos kottákat őrző gyűjteményében a színházi intézménytörténeti iratok legegységesebb részét az Országos Színművészeti Akadémia dokumentumai alkotják: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium leiratai, az Akadémia tanári értekezleteinek jegyzőkönyvei 1888–1940 között, tanrendek, vizsgarendek, órabeosztások, diplomák, oklevelek, gazdasági iratok tanúskodnak a magyar színészképzés első hivatalos intézménye történetéről.

Egy másik kiemelkedő gyűjteményegység a Nemzeti Színház 1840-es–50-es évekbeli, főként színházgazdasági működését világítja meg. Az intézményi iratanyagok között nagy jelentőségű még a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház dokumentumegyüttese, valamint a világhírű, magyar emigráns művészek által alapított New York-i Squat Színház főként angol nyelvű iratai. Izgalmas színháztörténeti forrásanyag Balog István, a 19. század első felében működött vándorigazgató hagyatéka is.

A magyar színházművészet nevezetes alakjai közül a gyűjtemény többek közt Simontsits János, Hevesi Sándor, Horváth Árpád, Márkus László, a Sebestyén színész-színigazgató család, Hont Ferenc, Bárdos Artúr, Major Tamás, Paál István, Garas Dezső leveleit, színházi példányait és egyéb iratait őrzi.

Az irodalomtörténeti kutatás a Balla Ignác hagyatékával bekerült Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Szép Ernő, Bánffy Miklós levelekben találhat forrásanyagot.

Izraelből került vissza 2004 nyarán Magyarországra, gyűjteményünkbe Szenes Bélának, az 1920-as évek nagysikerű színpadi szerzőjének írói hagyatéka.

A kézirattár több tízezer nyilvántartásba vett tételén kívül jelentős hagyatékok várnak még feldolgozásra.

 

KUTATÓSZOLGÁLAT:

hétfő, szerda: 9.00 – 16.00 óra

 

A gyűjtemény kutatási engedéllyel kutatható, mely letölthető innen!

A kutatási szabályzat itt olvasható.

 

MUNKATÁRS:

dr. Csiszár Mirella (osztályvezető, muzeológus): 061 375 1184/101, csiszar.mirella@oszmi.hu

 

 

Kedves Látogatóink!

A 353/2022. (IX.19.) kormányrendelet múzeumokra is vonatkozó előírásainak megfelelően, a költségeink racionalizálása miatt 2022. december 5. és 2023. február 28. között a Bajor Gizi Színészmúzeum nem látogatható.

Nyitás: 2023. március 1.

Múzeumunk zárvatartása alatt programjaink egy része más helyszínen kerül megrendezésre.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és facebook-oldalunkat!

Rendben