A Bábszínházi Világnap üzenete 2020

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére 2003 óta tartják meg minden év március 21-én. A 2020. évi bábszínházi világnap magyar üzenetetét SCHNEIDER JANKÓ bábművész, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnökségi tagja írta:
“Gyere, játssz velem! Táncolj velem, mert ma ünnep van! A közös ünnepünk!”

Vedd kézbe őt és figyeld az arcát, tükrét a közös emlékeknek, hiszen ő is emlékeket őriz, azokkal kötődik hozzád. Ezek lehetnek felemelő vagy kudarcokkal teli percek, és sok apró, mélyen őrzött pillanat.
Ha sikerül belemerülni a szívébe, ő lesz a vezető táncotokban, eltűnik a saját időd, az ő lényének, világának ideje lép a helyébe.

Az, hogy együtt mozdulhattok, játszhattok, sosem lesz múlt, bármikor megtalálhat az újraélés, az újrateremtés csodája, mely egyik nap angyalszárnyakat csatol rád, máskor viszont úgy érzed, emelkedni sem enged.

Rajta igazán nem múlik.

Ő csakis veled játszana, rád vár, kínálja magát a következő táncra.
És megfogod a kezedtől lekopott mozgatópálcáját vagy besimulnak ujjaid a hozzád szokott kesztyűbe, felfedezed testében újra az együtt bepróbált könnyedséget, megistenül a játékos éned, játszani kezdtek, és mikor sikerül szárnyakat adnotok egymásnak, mindkettőtök gyermeki szíve hevesen dobogni kezd."
Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina, 2014
A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtára idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból készült új virtuális kiállításunk, amely IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Ünnepeljük együtt a bábművészetet!