Zenthe Ferencre emlékezünk - online program!

Fotó: Inkey Tibor
A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a 20. század második felének egyik legnépszerűbb alakja volt, romantikus hősök, történelmi kalandfilmek hiteles megformálója. Pályáját vidéken kezdte, majd 1952-ben a Madách Színház szerződtette, ahol haláláig játszott. Páratlan népszerűségét filmjeinek köszönhette – több generáció izgulta végig Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya kalandjait a televízióban. Kevesen tudják, hogy a közkedvelt rádió- és tévésorozatok alakjai mellett jelentős drámai szerepeket is megformált. Ennek egyik legszebb példája az 1983-ban készült Jób lázadása című játékfilm, melyet Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezett. A film és benne Zenthe Ferenc alakítása osztatlan elismerést váltott ki mind a szakma, mind a közönség körében. Számos hazai és nemzetközi filmes díjat megnyert, többek között jelöltje volt az 1984-es Oscar-díjnak a legjobb külföldi film kategóriában, Sanremóban nagydíjat, Fondiban (1986) fődíjat kapott, Cannes-ban pedig kiemelten méltatta a zsűri.
VENDÉGEINK: ifj. Zenthe Ferenc, a művész fia valamint - online bejelentkezéssel - Tóth Enikő, Lőte Attila és Csernák János színművészek.
A beszélgetést vezeti: Gajdó Tamás színháztörténész
MEGTEKINTHETŐ: 2020. december 3. (csütörtök) 16.00 órától

Zenthe Ferenc pályafutását bemutató "És akkor jött a Tenkes kapitánya" című virtuális kiállításunk IDE KATTINTVA tekinthető meg.