„Benne vagy a lexikonban, ne csináld, pihenj már” – így bíztatta egykor szakszervezeti főnöke a nemrégiben, nyolcvan éves korában elhunyt Éless Bélát. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy ezt a tanácsot megfogadja. Az említett lexikon, melyben szerepel, 1994-ben jelent meg, és sok mindent elmondott róla. Például azt, hogy esztétika szakot végzett az ELTÉ-n, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán tanult. 1976-tól a Magyar Rádió, 1986-tól a József Attila Színház rendezője volt; s 1989-ben a Tatabányai Népház–Játékszín igazgatója lett. A legfontosabbról azonban ez a kötet hallgatott, hiszen akkoriban az amatőr színjátszó mozgalom eseményeiről a hivatásos színházzal foglalkozó könyvekben nem igen illett szólni.
Éless Béla atlétaként került Tatabányára, de mert sérülése kiújult, a sportot nem folytathatta, így 1964-ben színjátszó csoportot szervezett. A Tatabányai Bányász Színpadra hamarosan az egész országban felfigyeltek, Kukabúvárok című előadásukat a korszak egyik emblematikus amatőr produkciójaként emlegették. Éless Béla színpadi játéka arról szólt, „hogy a tatabányai gyermekek két százaléka elhagyott gyermek. Vadon nőnek a városban; szüleik alkoholisták, bűnözők, elhullott emberek; nem akarnak, nem tudnak, már nem képesek törődni a gyermekeikkel. Csak két százalék. […] De a színház észrevette, mert azért színház, hogy észrevegye. Színpadi játék lett a két százalék sorsából. Húsz perc – de felzaklat, leteper, torkot fojtogat, eszméltet” – írta Tamás István 1972-ben a Kritikában.
Ha az említett lexikon újabb kiadásban megjelenne, Éless Béla szócikkében az 1990-es évek óta eltelt időszak krónikája arról tanúskodna, hogy amilyen szabálytalan volt pályakezdése, legalább olyan különös volt a folytatása is. Amikor Tatabányáról el kellett jönnie, 1997-ben létrehozta a Budaörsi Játékszínt. Amikor onnan is távoznia kellett, együttesének színészei úgy döntöttek, hogy együtt maradnak, így alakult meg 2008-ban az Éless-Szín nevű magánszínház. Az volt a vállalkozás célja, ahogyan honlapjukon olvasható, hogy növeljék a színháznak – mint a populáris művészetek egyik legfontosabb ágának – népszerűségét.
De nemcsak együttesvezetőként, rendezőként, menedzserként dolgozott – gyakran lépett színpadra, húsz játékfilmben szerepelt, és gyakran hallhattuk a rádióban, láthattuk a televízióban. Gazdag és értékes életműve érdemes arra, hogy foglakozzon vele az utókor.
Nyugodjék békében!
Írta: Gajdó Tamás