Szubjektív tárlatvezetés a Róna Viktor-kiállításban - ONLINE

RÓNA VIKTOR (1936-1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége, a ténylegesen világhírű hazai előadóművészek maroknyi közösségének egyik legizgalmasabb, legszínesebb alakja. Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, személyét, munkásságát összegző igényű kiadvány nem tárgyalta, s részletes életrajzát sem írta meg senki a halála óta eltelt bő negyed század során.

A HERCEG A VASFÜGGÖNY MÖGÜL című kiállítás az OSZMI kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeum négy, földszinti kiállítótermében látható, felidézve a művész élettörténetét, pályaképét, annak legfontosabb egységeit. Róna gyerekkorát, tanulmányait, legfontosabb szerepeit, nemzetközi pályafutását a látogatók gazdag fénykép- és dokumentum-válogatás segítségével ismerhetik meg. A járványhelyzet miatt a tárlat jelenleg nem látogatható, így kísérőprogramjait online tesszük elérhetővé az érdeklődőknek.
Ezúttal GARA MÁRK tánctörténész lesz a vendégünk, akivel ZOOM alkalmazáson keresztül beszélgetünk.
Gara Márk a tánctörténettel foglalkozó fiatal tudósgenerációt képviseli. A 19. és 20. századi egyetemes és magyar tánctörténetet kutatja, különös tekintettel a két világháború közötti és az államszocialista korszak hazai kérdéseire. E mellett Oláh Gusztáv színpadművészetét tanulmányozza.
Mit jelent egy kortárs alkotó számára a Róna-életmű? Milyen tanulságokkal szolgál az utókor számára ez a kivételes pálya? Mennyiben válhat egy fiatal művész számára példaértékűvé? Minderre választ kapunk a beszélgetésből, melyet a kiállítás kurátorával, Halász Tamással folytat.
A PROGRAM MEGTEKINTHETŐ: 2021. április 1. (csütörtök) 9 órától az OSZMI YouTube-csatornáján: