Kertmozi a Bajor Gizi Színészmúzeumban - A vörös grófnő

 

A film Károlyi Mihályné emlékiratai, levelezése és a rendezővel folytatott beszélgetései alapján készült. Kovács András 1985-ben bemutatott történelmi tárgyú alkotása neves színészek sorát vonultatja föl. Az Andrássy Katinkát megformáló Básti Juli mellett Gróf Károlyi Mihály alakjának megidézésére Bács Ferencet kérte föl a rendező. A választás tökéletesnek bizonyult, a színész e szerepét filmes pályája egyik legnépszerűbb és legemlékezetesebb alakításaként jegyzi az utókor. A legnagyobb elismerés a legilletékesebbtől, Andrássy Katinkától érkezett, miszerint Bács Ferenc az ő számára is illúziókeltő volt. A film érdekessége, hogy intézményünk két épülete, mint helyszín jelenik meg benne. Az alkotók a tiszadobi Andrássy-kastélyon túl, forgattak a Károlyi-palotában, mely ma a Petőfi Irodalmi Múzeum otthona valamint annak tagintézményeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjében is, ahol a film megtekinthető lesz. Az esemény a Bács Ferenc emlékére készült kamarakiállításhoz kapcsolódik, mely jelenleg is látható a Színészmúzeumban.

 

HELYSZÍN: A Bajor Gizi Színészmúzeum kertje, rossz idő esetén a múzeum konferenciaterme
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES: szebenyi.agnes@oszmi.hu
BELÉPŐ: 1000 Ft/fő