Színről színre. Színjátszás vidéken, 1854-1945 – virtuális kiállítás

A pesti és vidéki színjátszás a 19. század második felétől külön utat járt be. A korszak elején a Nemzeti Színház példája hatalmas lendületet adott a vidéki városok színházépítési törekvéseinek, valamint a színházigazgatók és színészek művészi célkitűzéseinek. Később azonban a centrum színjátszása egyre nagyobb távolságba került. Számos, vegyes összetételű együttes járta a vidéket, hiszen a legkitűnőbb művészek az ország első együtteséhez szerződtek; ráadásul a vidéken maradt társulatoknak újabb és újabb bemutatókat hirdetve, nap mint nap meg kellett küzdenie a közönségért. A 20. század első felében bekövetkező történelmi sorsfordulók pedig újabb akadályokat gördítettek eléjük.

A vidéki színjátszás 1854-ben kezdődő és 1945-ig tartó korszaka a magyar színháztörténet egyik legsokszínűbb, legmozgalmasabb periódusa. A városról városra járó színtársulatok útvonalát, a színészek pályafutását, a jelentősebb előadások helyét és idejét bemutató színháztörténeti leírások és lexikoncikkek bővelkednek az adatokban.
Színről színre című virtuális kiállításunkban ezt a hatalmas lexikális anyagot képekkel, szemelvényekkel, hangfelvételekkel és filmösszeállításokkal elevenítjük meg. A színházépületeket, színházigazgatókat és színészeket felidéző ábrázolásokat korabeli írások, memoárok és tanulmányok szövegrészletei egészítik ki, melyek lehetőséget adnak az egyéni sajátosságok és összefüggések felismerésére. A színháztörténeti kisfilmek egy-egy jelentősebb város kiemelkedő színházi időszakát jelenítik meg. A színházigazgatók és színészek személyes élményeit olyan kortárs színművészek tolmácsolják, akik pályájuk során az emlékezésekben szereplő helyszínekhez kötődtek. Természetesen a legfőbb pártoló, a közönség is helyet kap kiállításunkban. A mára elfeledett, vagy megváltozott alakban élő színházba járási szokásokat a múzeumpedagógia módszereivel hozzuk ismerős közelségbe.
A kiállításban látható képanyag a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának gyűjteményéből származik.
KURÁTOROK: Gajdó Tamás (színészek, színházigazgatók), Gerecs Katalin (színházba járási szokások – múzeumpedagógia), Huber Beáta (színházépületek)
GRAFIKA ÉS LÁTVÁNY: Andorka Tímea
A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FILMEKET ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Máté Csaba
A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FILMEK NARRÁTORAKÉNT KÖZREMŰKÖDÖTT: Fesztbaum Béla színművész
ADMINISZTRÁCIÓ: Horváth Hermina
A szemelvények felolvasásában közreműködő színművészek:
Bandi András Zsolt, Bogdán Zsolt, Gáspár Tibor, Gidró Katalin, Horváth Lajos Ottó, Horváth László Attila, Kardos M. Róbert, Lipics Zsolt, Mercs János, Sata Árpád, Szilágyi Tibor
Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2021
A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.