Bábszínházi világnap

Bábszínházi Világnapot 2002 óta tartanak. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtára ebben az évben csatlakozott a nemzetközi világnap rendezvénysorozatához: új, időszaki kiállítást nyitottunk a Krisztina körúti épületünkben.

A Mikropódium Családi Bábszínházat, azaz Lénárt András bőröndnyi társulatát bemutató kiállításunkat március 21-én, 13 órakor nyitottuk meg. A szokatlan időpont a budapesti bábszínházi világnap rendezveinyek időpontjaihoz igazodott, így a megnyitóra nagy számú szakmai közönség gyűlt össze: a teltházas megnyitó vendégei alig fértek el az Intézet körtermében.

Az én kicsi bohócom, a Mikropódium a világ körül című tárlatot Papp Eszter bábtörténész, a Bábtár vezetője nyitotta meg Lellei Pál bábkészítő és Lénárt András közreműködésével. Dr. Ács Piroska köszöntése után Papp Eszter megnyitóbeszédében felelevenítette a Mikropódium és a 100 év 100 báb magyar bábtörténeti kiállítás közös múltját; Lellei Pál pedig beavatta a közönséget a Lénárt-féle bábtechnika keletkezéstörténetébe.

Az izgalmas múltidézések után feltárult a társulati bőrönd, Lénárt András előhívta az arasznyi figurákat.

A STOP! és a Con Anima bábfiguráit és a különleges bábtechnikát is feltáró kiállításunk a bábjátékos nemzetközi helyét is be kívánja mutatni. A világturnék plakát és szóróanyagából egy szűk, de annál látványosabb válogatást is installáltunk.

 

Írta: Hutvágner Éva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Lénárt Márton

 
2016.04.17