Színháztudományi Kiskönyvtár

A pécsi Kronosz Kiadó és a Pécsi Tudományegyetem gondozásában megjelent a Színháztudományi Kiskönyvtár három új kötete.

 
A KÖTETEKRŐL:

Balassa Zsófia: Amikor a dráma elbeszélőt keres. A mono/lóg drámák drámanarratológiai megközelítésének lehetőségei

 

A kötet témája a kortárs drámatörténet és színháztudomány egyik legelhanyagoltabb területe, annak dacára, hogy igen fontos kérdésről van szó. Az elemzés elsősorban arra irányul, hogyan és milyen formában jelennek meg az epikus és drámai művek határán a narratív tartalmak. Olyan elméleti keretet (drámanarratológia) és elemzési tárgyat (monodrámák és monológ alapú drámák) kapcsol össze, amellyel gyakorlatilag egy új kutalási és drámaelemzési terület feltárására kerül sor.

A könyv két megközelítési módot használ. Az elméleti fejezet bepillantást nyújt a drámanarratológia történetébe, az ezzel kapcsolatos érvek és ellenérvek kialakulásának folyamatába, valamint felvázolja a drámanarratológia helyét a narratológiák rendszerében. Ehhez kapcsolódva két, elemzésekben is produktívan használható eszközt mutat be: a diegetikus és mimetikus narrativitás leírását és a narratív hatóerő elméletét.
A drámákat elemző fejezetek a mono/lóg dráma egy-egy formáját mutatják be konkrét szépirodalmi műveken keresztül. Az elemzett drámák között szerepelnek narrátort alkalmazó művek, mint például Tennessee Williams Üregfigurák, Arthur Miller A bűnbeesés után, Tom Stoppard Travesztiák, monológ drámák: Samuel Beckett Az utolsó tekercs, Nagy András Alma, illetve olyan színdarabok, amelyek egyetlen szereplő, vagy több szereplő, közvetlenül a közönséghez címzett monológjából állnak, mint amilyen Brian Friel Hitgyógyász, vagy Csehov A dohányzás ártalmasságáról! című műve.
 
 
 

Szabó Attila: Az emlékezet színpadai. Performatív múltfeldolgozás Közép-Európában és a világszínházban

A színház, bár a jelenbeliség művészetének tartjuk, mindig is ezer szállal kötődött a múlthoz, kiemelt szerepet játszott a kulturális emlékezet definíciójában és megőrzésében. A kötet a színház és emlékezet sokrétű kapcsolatának feltárására törekszik, elemzési szempontokat kínálva a társadalmi emlékezet és a történelem színrevitelére törekvő színházi előadások olvasatához. Gazdag példaanyag bemutatásával arra kérdez rá, hogy az 1989 utáni színház milyen formában vesz részt a huszadik (és immár huszonegyedik) század nagy traumáinak feldolgozásában.
A „globális emlékezetdiskurzus” állomásai: a dél-afrikai apartheid lezárása, a kubai emigráns identitás problémái, a chilei diktatúra rémtetteivel való szembenézés, az Egyesült Államok 9/11-el való számvetése, a román és magyar államszocializmus tapasztalatai, és ezek színházi reprezentációi egy gazdag és átfogó képet adnak a társadalmi és színházi múltfeldolgozás különböző megközelítéseiről. A kötet elemzései párhuzamosan és egymás tükrében vizsgálják a színház és a sokféle társadalmi performansz (emlékbeszédek, közszereplők gesztusai, nyilvános események és apológiák) által megvalósuló múltfeldolgozást.
A színház sok esetben kritikát fogalmaz meg a hivatalos emlékezetpolitikák működését illetően, és azok átformálására sarkall, új lehetőségeket, nézőpontokat vet fel. Máskor a fájdalmas élmények lelki, közösségi feldolgozásában, elfogadásában nyújt segítséget. Ugyanakkor a bűnügyi és erkölcsi igazságszolgáltatás, a nyomozás és nyilvánosságra hozás, az anyagi és erkölcsi kárpótlás, az etnikai csoportok közötti kiegyezés megvalósítása nem vagy csak igen ritkán lehet a művészi rendszerek feladata. A kötetben idézett példák azt mutatják, hogy az emlékezet folyamatosan változó konstrukciójának kialakítása, fenntartása és testbe-térbe öntése olyan célkitűzés, amiben a színház az irodalommal, a filmmel, az emlékhelyekkel és a nyilvános eseményekkel egyenértékű szereplő lehet.
 
 

 
Kontaktzónák. Határterületek a színház mentén (szerk. P. Müller Péter, Egri Petra, Kvéder Bence Gábor, Németh Nikolett Anna) 
 
A kötet címe, Kontaktzónák, az érintkezés területeire utal. Azokra a helyekre, ahol a kapcsolódások, átfedések, kölcsönhatások intenzív jelenlétével találkozhatunk. Ahol fizikai, földrajzi, politikai, kulturális, antropológiai, érzelmi interferenciák formálják a zónába bármely irányból belépőket, az ott tartózkodókat. A kulturális antropológiából kölcsönvett kontaktzóna fogalom lehetőséget kínál arra, hogy a kötet írásai ne a társművészetek felől közelítsenek a színházhoz, de ne is az összművészeti jelleggel felruházott színház alkotóelemeinek szétválo¬gatásával, elkülönítésével próbálják kimutatni a színházi vonatkozások jelenlétét különböző területeken.
 
A tanulmányok olyan – akár a művészet(ek)től igen távoli – műfajokat, eseményeket, jelenségeket vizsgálnak, amelyek kontaktusban vannak/lehetnek a színház olyan inherens elemeivel, mint a performativitás, a teatralitás, a nyilvánosság, a test, a tér, és így tovább. A tizenkilenc tanulmány között olyan művészeti ágak, műfajok, társadalmi események, közterület felhasználások kerülnek előtérbe, mint a fotográfia, a harcművészet, a világkiállítás, a divatbemutató, a pódium előadás, a villámcsődület, az emlékmű, az emlékünnepség, a tüntetés, és így tovább. Szerepelnek a kötetben olyan írások is, amelyek szorosabban a színházhoz (csoporthoz vagy alkotóhoz), illetve egy-két esetben drámaírók munkásságához kapcsolódnak, ám ezekben is a határterületi sajátosságok állnak előtérben.