
Szubjektív tárlatvezetés a Kulisszák között című állandó kiállításban
Pápai Erika színművésszel és Gajdó Tamás színháztörténésszel
A Bajor Gizi Színészmúzeum emeletén a Kulisszák között című állandó kiállítás a színházi alkotófolyamatot bemutatva vezeti végig a látogatót a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain, idézi fel a színházművészet felejthetetlen alkotóit.
Az első, a magyar operettnek szentelt szobában tanúi lehetünk a mű megszületésének. Huszka Jenő hagyatékának bútordarabjai között neves operettszínészeink emlékét őrzik fényképek és tárgyak. A következő helyiség az igazgatói irodát idézi fel: itt dől el a színdarabok sorsa, elkészül a műsorterv, szerepeket osztanak. A kiállítás ebben a szobában állít emléket az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színháznak egykori bútoraival, épületdíszeivel, házszám-táblájával.
A következő terem már a próbákról szól. A hosszú asztal – üveglapja alatt számos fénykép, levél – az olvasópróbára, a kisméretű színpad a rendelkező- és emlékpróbákra utal.
A negyedik teremben eljutunk a színházi estéhez, a premierhez, az előadáshoz. A fényképeken színésznők sminkelnek, öltöznek, fogadják, a hódolók virágait. A terem meghatározó részét a Nemzeti Színház királyi páholyának az eredeti bútorokkal berendezett rekonstrukciója foglalja el. A kiállítás záró része már az előadás utáni színészéletbe enged bepillantást. Az emeleten kapott helyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumának kiállítása is.
Regisztráció szükséges! szebenyi.agnes@oszmi.hu
Regisztrálni június 20-án délig lehetséges.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Az éjszaka folyamán engedményes könyvvásárt tartunk kiadványainkból.
Belépés karszalaggal, ami a helyszínen is megvásárolható!
A helyszínen megvásárolt belépőjegyekkel a múzeumot támogatja.
Felnőtt jegy: 3000 Ft
Gyerekjegy 6-18 év: 1500 Ft (6 éves kor alatt ingyenes.)
A Bajor Gizi Színészmúzeum a rendezvény ideje alatt 2-es budai buszjárattal érhető el, melyet a karszalaggal rendelkezők ingyenesen vehetnek igénybe.
Az est során a kertben büfé üzemel.