Fedák Sári és a kommunizmus

 

 

 
 
 
 
Fedák Sári feljegyzése a Magyar Köztársaság bécsi követségének. Bécs, 1919. augusztus 1. után
Papír, autográf ceruzaírás, autográf tintaírású kiegészítéssel
12 beírt oldal, 245x195 mm
OSZMI Kézirattár, 2016.26.1
 

Fedák Sári kivételes színészi pályáját fényképek, levelek, kellékek, jelmezek reprezentálják. Egyetlen magyar színművészről sem készült annyi fotográfia a huszadik század elején, mint róla. De nemcsak színházi karrierjének kiemelkedő állomásait ismerhetjük meg, kéziratos hagyatékából magánéletének csaknem minden epizódját rekonstruálhatjuk. Nem beszélve kivételes tehetséggel megfogalmazott emlékiratairól. Pályafutásának derekán, 1929-ben jelent meg Útközben című kötete, míg élete végén írt jegyzetei 2012-ben Te csak most aludjál Liliom!... címmel láttak napvilágot.

Fedák Sári regényes életének egyik legbizonytalanabb korszaka az 1919-es proletárdiktatúrával kezdődött, s csak 1919 decemberében ért véget, amikor a színésznő, hosszú kényszerpihenő után, a Király Színházban ismét közönség elé léphetett.

A Tanácsköztársaság teljesen felforgatta a színészek életét, hiszen a művelődéspolitikai törekvések szellemében a színházakat azonnal államosították. Felszámolták a társulatokat. Azt hangsúlyozták, hogy nincs különbség vidéki és fővárosi színész között; a színházi dolgozók pedig egyenrangúak. A művészeket öt kategória szerint sorolták be: I. kardalosok, II. segédszínészek, III–IV. színészek, V. elsőrendű színészek. S rajtuk kívül álltak a specialisták: negyven-ötven színművész és rendező. Fedák Sárit bizonyára a specialisták közé sorolták volna, de kiemelkedő gázsijának búcsút mondhatott. A proletárdiktatúra vezetői ugyanis elhatározták, hogy a színházi alkalmazottakat közhivatalnokká minősítik; megélhetésükről az állam gondoskodik.

Fedák Sári Zerkovitz Béla társaságában a toborzónapon
A fényképet a Vasárnapi Újság közölte 1919. április 20-án
 
A proletárdiktatúra vezetői a forradalmi változások szükségszerűségét is a példaképként tisztelt sztárok támogató jelenlétével akarták igazolni, ezzel is legimitizálva rendszerüket. Ismert az a fényképsorozat, mely 1919. április 6-án, a vörös toborzónapon készült: Budapest központi terein Budapest kedvencei szavalnak. A Színházi Élet azt írta ekkor, hogy a vörös katonanapon húszezer ember tapsolt Fedák Sárinak: „olyan boldog volt, mint talán még soha. Örömmel mesélte, hogy életében nem volt nagyobb sikere, mint a múlt vasárnapi toborzáson. […] Egyetlen egy mondatot mondott csak, de ennek leírhatatlan hatása volt, percekig zúgott utána az éljen és a taps.” (Színházi Élet, 1919/15. 16.)
 
Fedák Sárit a Vörös Filmhíradó kamerája is megörökítette – sétabotra kötött vörös zászlót lengetett a lelkes tömegnek. Nem csoda hát, hogy sokan a proletárforradalom lelkes hívének tartották.

Így azután, amikor 1919 júliusában Feld Mátyás segítségével Budapestről Bécsbe menekült, hogy megtépázott anyagi helyzetén segítsen, az osztrák fővárosban nem üdvözölték kitörő örömmel. Tartózkodási engedélyt csak nehezen kapott, színpadi szerepléséről pedig szó sem lehetett. Fedák igyekezett életének ezt az időszakát elfelejteni, de újra és újra emlékeztették rá. Elsősorban Feld Mátyás, aki a gazdagon jövedelmező vendégjáték reményében kölcsönökből finanszírozta a primadonna bécsi napjait. Mivel a színésznő nem rendezte tartozását, nem kártalanította, 1927-ben beperelte, majd 1941-ben az egész históriát közzétette Utazás a Feld körül című könyvében. Feld beszámolójából kiderül, hogy Fedák gyűlölte a kommunistákat, a közvélemény egy része azonban makacsul kitartott amellett, hogy az ünnepelt díva lelkes híve volt a kommünnek.

Fedák Sári az 1919. április 6-án megrendezett toborzónapon
A Vörös Riport-Film felvételét a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum őrzi.
 

A most bemutatott dokumentum az első nyoma annak az évtizedeken át tartó küzdelemnek, melyet Fedák Sári azért folytatott, hogy a megszabaduljon a kommunista bélyegtől. A feljegyzés 1919. augusztus első napjaiban készült. A Tanácsköztársaság bukása után Fedák rájött, hogy a Bécsben megfogalmazott vádak budapesti visszatérését is lehetetlenné teszik: „Nagyon kérem, méltóztassanak ügyemet a legszigorúbban megvizsgálni, úgy Budapesten, mint Bécsben. Én világéletemben egy komoly, tisztességesen, lelkiismeretesen dolgozó, becsületes ember voltam, és hosszú évek óta a legtisztább szívvel szolgálom a hazámat. Én ezt nem érdemeltem meg. Ha megbélyegeztek azzal, hogy kommunista vagyok, tessék azt be is bizonyítani vagy pedig adják meg nekem a legnagyobb elégtételt, hogy derékban kettétört életemet megpróbálhassam újra összefoltozni” – írta a magyar diplomatáknak.

Az eset súlyát jól jellemzi, hogy komoly rendőrségi vizsgálat következett, majd Friedrich István miniszterelnök elrendelte, hogy vizsgálóbizottság foglalkozzon ezzel az üggyel. A testület október végén – ahogyan a Pesti Napló 1919. október 28-án kiadott száma beszámolt róla – a következő levelet intézte a színésznőhöz: „Az igazolóbizottság megállapítja, hogy Fedák Sári a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásával nem vétett a minden igaz magyar honleányt kötelező hazafias viselkedés ellen. Még az inkriminált, folyó évi április 6-án tartott toborzáson való részvétele is csak a diktatúra kíméletlen terrorjának volt az eredménye. Ennél fogva ez alulírott igazolóbizottság tagjai egyhangúan kijelentik, hogy a Fedák Sári ellen emelt vádak, gyanúsítások és rágalmak őt teljesen érdemetlenül [sic!] és igazságtalanul érték. (Aláírva): A miniszterelnök felkérése folytán: Balla Aladár elnök, Rákosi Jenő, gróf Bánffy Miklós.”

Ezzel egy időben a Budapesti Színigazgatók Szövetsége átiratot intézett a bécsi színigazgató szövetséghez, szigorúan elítélve a Bécsben Fedák ellen indított hajszát. Egyben elhatározta a szövetség, hogy ha a magyar művésznőnek nem nyújtanak a bécsiek teljes elégtételt, megtorló intézkedéseket fog tenni.

Fedák Sári mint János vitéz. Király Színház, 1920*

Fedák Sári budapesti elégtételére azonban még várni kellett. Bár a Pesti Napló idézett száma arról írt, hogy a közönség már a „közeli hetekben viszontláthatja Fedák Sárit a színpadon”, mivel a Király Színház vezetősége „módot akar adni arra, hogy a közönség kifejezhesse ragaszkodását a kiváló művésznővel szemben”. Fedák végül csak 1919. december 19-én lépett fel Kacsoh Pongrác János vitéz című operettjében.

Erről az estéről több oldalas tudósítás jelent meg a Színházi Életben. A cikk írója szerint, mivel Fedák Sári a legnagyobb művészek közül való, az ő ítélőszéke a közönség, „amely lesújt és felemel, amelynek egyetlen intésétől függ a színész élete. És a közönség ítélkezett. A János vitéz reprízén olyan ünneplésben volt része Fedák Sárinak, amilyent pesti színházban még aligha tapasztaltunk.”

A nagy ünneplésbe – szélsőjobbról – némi disszonáns hang vegyült. Az Új Nemzedék 1919. december 21-én megjelent tudósításában nyoma sincs a nagy megbocsátásnak. A lap arra figyelmezteti olvasóit, hogy a színésznő „ellenségei, irigyei, tisztelői és barátai először találkoztak abban a felfogásban, hogy Fedák Sári tudhatta volna, hogy itt a csatornákból előbújt testi és lelki púposok, tehetségtelenek, nemzetrontó gonoszok kerültek a gyeplőkhöz. Az Új Nemzedék sem hallgathatja el, miután Fedák Sári cselekedetei megítélésében joggal elvárhatja a nyilvánosságtól a legmagasabb mértéket, hogy a művésznőnek magyarsága mellett is kisebb volt judíciuma [ítélőképessége – G. T.] dicsőségszomjánál.”

Ezt a véleményt a Nemzeti Újság is osztotta: az 1919. december 9-én kiadott lapszámban úgy vélték, hogy a díva nemzetiszínű hazafiságán „akkora folt esett a májusi [valójában áprilisi – G.T.] toborzáson, hogy azt még a János vitéz pattogó karikása és kérkedő fütyörészése se tisztítja meg, ha van még egy csöpp önérzet a »Király utcai múzsa templomának« látogatóiban”.

Bizonyára ezek a vissza-visszatérő támadások is szerepet játszottak abban, hogy az 1930-as évek közepétől Fedák Sári mindenáron bizonyítani akart. S ennek érdekében egyre nagyobb szimpátiával üdvözölte a náci Németország politikáját, majd amikor már mindenki látta a Harmadik Birodalom bukását, ő még mindig a Bécsből sugárzó német propagandaadó, a Donausender Rádió műsorában szerepelt.

 

Írta: Gajdó Tamás

 

*Az új idők szellemében készítette el Angelo a Színházi Élet 1920. január 25-én megjelent számának címlapfotóját, mellyel a János vitéz ötszázadik előadására hívták fel az olvasók figyelmét.

2019.04.05

Kedves Látogatóink!

A 353/2022. (IX.19.) kormányrendelet múzeumokra is vonatkozó előírásainak megfelelően, a költségeink racionalizálása miatt 2022. december 5. és 2023. február 28. között a Bajor Gizi Színészmúzeum nem látogatható.

Nyitás: 2023. március 1.

Múzeumunk zárvatartása alatt programjaink egy része más helyszínen kerül megrendezésre.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és facebook-oldalunkat!

Rendben