Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Fotótárában a több mint félmillió fotográfia között jó néhány, különleges technikával készített felvétel is megtalálható. Ilyenek például az úgynevezett sztereo- vagy térfényképek, vagyis olyan kettős felvételek, melyeknek két felét két szemmel egy időben szemlélve, térhatású képet látunk. A legtöbb ilyen kép egy tárgyról, két objektíves kamerával, azonos körülmények között, egy időben készül, de két fényképezőgéppel egyszerre, illetve egy géppel egymást követően is lehet sztereoképet készíteni. Térélményt sztereonézőn vagy sztereovetítőn keresztül nyújtanak.
A gyűjteményünkben található mintegy 120 darab sztereofotó egyazon, ismeretlen fényképész alkotása. Az üveglemezre készült kettős felvételek között egyaránt megtalálhatók negatív és pozitív képek, a térhatásélményt a lemezekkel együtt a gyűjteménybe került sztereonéző (sztereoszkóp) biztosítja. Bekerülésük forrása ismeretlen, múzeumi jelzettel nem látták el őket elődeink. A négy darab tároló – két fa rendszerező doboz és két darab eredeti papírtok – azonban páratlan kincseket rejt. A képek 1911 és 1914 között a Vígszínház művészeiről készültek. Többségük egy-egy előadás próbáját örökíti meg, de a fotós kamerája Hegedűs Gyula és felesége, Berzétei Ilona vagy Mészáros Giza otthonába is elkalauzol minket.
A felvételek varázsa, hogy a fotográfiák többsége a színház titkos életébe enged bepillantást: a díszletek mögötti világot, a folyosók, öltözők hangulatát, a színpadra lépés előtti perceket, vagy éppen a próba utáni pihenést örökítik meg.
A kollekció legkorábbi darabjai – összesen harmincöt sztereokép – Friedrich Freksa és Viktor Holländer zenés némajátékának, a Sumurunnak bemutatójára készülő színészekről készültek. A premierre 1911. november 25-én került sor. A pantomimet a Vígszínház közönsége az előző évadban Max Reinhardt társulatának tíz napos vendégszereplése során már láthatta, ezúttal a színház tagjai léptek színpadra a keleti mese egyes szerepeiben. A statisztéria táncosai Franciaországból érkeztek. Az egzotikus történet főbb szerepeit alakító Fenyvesi Emil (Az öreg sejk), Varsányi Irén (Sumurun, a sejk első felesége), Vendrey Ferenc (Főeunuch), Tanay Frigyes (Nur al Din szőnyegkereskedő), Hegedűs Gyuláné Berzétei Ilona (Rabszolganő), Mészáros Gizi (A táncosnő) és Csortos Gyula (A púpos bohóc) jelmezben pózolnak a kamera előtt. A fényképész a darab rendezőjét, Szerémy Zoltán színészt is felkereste öltözőjében.
Lehetséges, hogy az ismeretlen fényképész sztereofotóinak csak töredéke került a Fotótár gyűjteményébe. Az egyik tárolódobozkán tintaírással az Sz III. jelzés olvasható (az „Sz” talán a színházi téma jelölésére szolgál). Valószínűsíthető, hogy a felvételek készítője képeit gondosan témák szerint rendszerezte és tárolta (az egyik dobozt regiszterrel is ellátta). Az anyagegyüttes töredékes jellegének valószínűségét a felvételek időbeli eltérése is erősíti. A felvételek egymástól távoli időpontban készültek. Ebből arra következtethetünk, hogy valaha sokkal nagyobb gyűjtemény létezhetett, talán volt Sz I. és Sz II. jelzésű doboz is.
A Vígszínház a legkorábbi felvételek készítésének idején csupán 15 éves múltra tekintett vissza. A főváros 1896. május 1-jén avatta fel új magánszínházát. A színház első éveit francia bohózatok és vígjátékok sora jellemezte, de e sztereoképek készítésének idejére, az 1910-es évekre már kialakult sajátos arculata, melyet a könnyed hangvételű társalgási darabok mellett a modern külföldi drámák és a kortárs magyar színművek alkotta repertoár határozott meg. A Fotótárba került sztereofotók tematikája, mint láthattuk, jól szemlélteti az intézmény műsorpolitikáját.
A Vígszínház által képviselt hiteles, természetes játékstílus és a színpadi igazság megteremtésére irányuló törekvés markánsan megkülönböztette a színházat az akkor már erősen retorikus, konzervatív Nemzeti Színháztól. Az úgynevezett vígszínházi stílust meghatározó két művészegyéniség, Varsányi Irén és Hegedűs Gyula mellett az együttes kitűnő színészgárdájának több tagja feltűnik a felvételeken: Csáki Biri, Gazsi Mariska, Haraszthy Hermin, Hegedűsné Berzétei Ilona, Kürthi Sári, Mészáros Giza, Szerémy Zoltán, Tanay Frigyes, Tapolczai Dezső, Vendrey Ferenc. Csortos Gyula, aki Beöthy László Magyar Színházából egy csaknem botrányba torkolló előadást követően szerződött át, 1910–1912 között szintén a Vígszínházban szerepelt. Három felvétel őt is megörökítette. De láthatóan nemcsak színészeket és statisztákat bűvölte el a különleges fényképtechnika, a Bella szerzője, a Nemzeti Színháztól átcsábított Szomory Dezső is kamera elé állt darabjának bemutatásakor.
A titokzatos alkotó maga is feltűnik néhány fotográfián. Önarcképe középkorú, jómódú úriembert ábrázol, aki nagypolgári otthonának dolgozószobájában dohányzik. Sztereoképeinek regiszterébe portréjáról a következőt jegyzi fel: „Én fauteuilben este”. További két felvételen pedig az öltözők tükrében sejlik fel fényképező alakja.
A felvételek egy titkos világba kalauzolnak minket, és reméljük, egyszer titokzatos idegenvezetőnk személyére is fény derül.
A képek térhatása egyszerű gif-animációval a képernyőn is visszaadható:
Csortos Gyula (1883–1945) a Színiakadémiát 1904-ben végezte el. Vidéken kezdte pályáját. 1907-ben a Népszínház-Vígoperához került. 1908-ban Beöthy László Magyar Színházához szerződött. 1910-től 1912-ig a Vígszínházban játszott. Itt lett belőle igazán nagy színész, amit részben Molnár Ferencnek köszönhetett, aki kiváló szerepeket írt számára. 1914–22 között szintén a Vígszínház tagja, majd a Magyar és a Nemzeti Színház művésze, de a főváros szinte valamennyi színházában vállalt egy-egy szerepet.
Varsányi Irén (1876–1932) 1894-ben felvételt nyert a Színművészeti Akadémiára. Két év múlva, tanulmányait félbe hagyta, mert Ditrói Mór az újonnan megnyílt Vígszínházhoz szerződtette, amelynek haláláig tagja maradt. Színészi játéka az 1920-as évekre forrott ki, különösen Csehov nőalakjainak megformálásban.
Szerémy Zoltán (1861–1934) előbb jogot végzett, majd 1889-ben a Színművészeti Akadémián is oklevelet szerzett. Vidéki évek után 1896-tól a Vígszínház első társulatának lett tagja. 1930-ig, nyugdíjba vonulásáig ebben a színházban működött. Sokoldalú és sokszínű epizódalakításaival a Vígszínház egyik legmegbízhatóbb, legfoglalkoztatottabb tagja lett, s jellemszerepekben is kiválót nyújtott.
Írta: Sipőcz Mariann