„Üres a pokol, az összes ördög itt van” [1]
A PIM-OSZMI Bábtárának számos doboza egyikében egy ördögcsalád „lakik”. A szikár atya, a felcicomázott, terebélyes anya (két példányban!) és egy ördögfióka, karakteres kis fickó, sajnos testvére nélkül. Velük együtt pihen egy parasztember figurája is, aki ránézésre lehet jó vagy gonosz is. Bábjaink története 1954-ben, vészterhes időkben kezdődött, mégis jelképei annak, hogy az alkotó tehetséget még egy diktatúrában is nehéz volt elhallgattatni. Szülőatyjaik Tamási Áron, Németh Antal és a rejtélyes Márkos Béla.
„A magyar széppróza egyik legkiválóbb képviselőjének, Tamási Áronnak e második bábjátékát örömmel üdvözli majd minden vérbeli bábos. [2.] A Szegény ördög igazi bábjáték, mégpedig népi bábjáték. A népmesék természetes humorával, a vásári bábjátékosok hagyományos, de itt íróilag megformált szereplőivel, ősi és mégis újszerűen összefűzött helyzetekben, ritka-szép, föld-ízű, erdő-illatú magyar nyelven jeleníti elénk meséjét Tamási Áron Kampeczról, a szegény ördögről, aki pokolra viszi a gonosz gazdag embert, Módus Bekét. Művészileg nem érző »kritikusok« és a nép gondolatvilágától távolálló, szűklátókörű, vagy jobb meggyőződésükkel könnyen alkudó bábjátékosok évekig száműzni próbálták mozgalmi bábszínpadjainkról a csodás elemet, a természetfölötti lényeket, egyszóval az igazi népmesét. Obrazcov [3.] műsora és közel negyedszázados gyakorlati működéséből levont elmélete azokat igazolta, akiknek igazán szívügyük volt a magyar bábkultúra, és akik a bábjátéknak a magyar népmese, a magyar népművészet által való megtermékenyítését várták s ennek szükségességét vallották. Tamási új bábdarabja is bizonyítja, hogy ébredező bábszínmű-irodalmunk lassan bátorodik már és kezdi megtalálni a bábjátszás évezredes hagyományaival összhangban csendülő, a játék és játékosság lényegét mélyen átérző, művészileg öntudatos, sajátosan magyar hangját.” – írja Németh Antal, a Nemzeti Színház egykori, a világháború után színpadokról letiltott igazgatója a Szegény ördögről és az 1950-es évek hazai bábjátszásáról 1954-ben. A fenti gondolatok a Népművészeti Intézet Bábszínpad című sorozatának 14. kötetében jelentek meg a mű első közlésekor, a darabhoz írt rendezői utasításokban. A hazai széppróza egyik mesterének és a magyar színpad egyik legnagyobb rendező egyéniségének az 1950-es évek első felében azonos sors jutott: a Népművészeti Intézetben a bábművészet területén kaptak csak szót, lehetőséget a munkára, megmutatkozásra. [4.]
Lamenta bábfigurájának két példánya
Tervezte: Márkos Béla
PIM-OSZMI Bábtár, Népművelési Intézet-kollekció
Kámpecz és Bépecz
Tervezte: Márkos Béla
PIM-OSZMI Bábtár, Népművelési Intézet-kollekció
A Szegény ördög egyszerű mese. Kámpecz, a pokolból valami miatt száműzött (sajnos az okot nem tudjuk meg), éhező ördög feleségével, Lamentával és fiaival éldegél az erdőn. Azonban arról álmodozik, hogy visszajut a pokolba, s ehhez egy gazdag ember kincseire van szüksége. Életét fenyegetve ráveszi Ténferust, a szegény özvegyasszonyt, hogy a dúsgazdag, ám fukar Módus Bekét összes mozdítható vagyonával a rengetegbe csalja. Az asszony szellemnek adja ki magát, és a még nagyobb gazdagság ígéretével csábítja a telhetetlen embert az erdőbe. Módus a feleségével, Dundával érkezik, az ördögházaspár kirabolja, és a pokolba viszik őket. Az özvegyasszony két kislányával és a két ördögfival kezd új életet a kincs egy részéből. A történet kevésbé sziporkázó, mint Tamási más „ördög-írásai”, mint például az Ördögváltozás Csíkban című pajzán novella, a Bambuc ördög című mese [5.] vagy az egy évvel korábban, 1953-ban született, szintén színpadra szánt Ördögölő Józsiás, de a fukar itt is pórul jár, és a szegény elnyeri a boldogságot.
A Bábszínpad Tamási Áron művét közlő száma azért különleges, mert az eredeti szöveg mellett Németh rendezői javaslatait is olvashatjuk lábjegyzetként, s ezek segítségével valóban lépésről lépésre felépíthető az előadás. A hatvanegy jegyzettel a rendező tulajdonképp színpadra állította a bábjátékot, figyelve minden részletre, a járások használatától a hanglejtésekig. Az utolsó – a kincsek feletti veszekedés és a gazdagok pokolra vitele – jelenethez az alábbi javaslatot fogalmazta meg: „A játék utolsó egy-két perce ezután a legrészletesebb, legalaposabb mozgás-koreográfiai kidolgozást igényli, hogy a szédületes iramban el ne sikkadjon a jelenet értelme. Előbb lassan, szinte a lassított filmek aprólékos részletességével állítsunk be minden mozgást. Az így tisztázott akciókat olyan tökéletesen kell begyakorolni, hogy a leggyorsabb burleszk-tempó ellenére is világosak, áttekinthetően értelmesek maradjanak. A változó típusú gyors tempó a láng második felcsapásáig tart. [Ekkor viszi el az ördögasszony Módus Beke feleségét a pokolba. S.Zs.] A zárójelenetnek, amelyet záró-zene is emelhet, nem szabad túlságosan elnyúlnia, különben veszít idillikus hangulatából.”
Márkos Béla tervei a Szegény ördöghöz: Ördögalakok / Díszletek / Emberalakok
PIM-OSZMI Bábtár, ltsz, 97.462.1.-97.464.1.
A rendezői ötletek mellett a Bábszínpad kötetei a megjelenő darabokhoz báb- és díszletterveket is közöltek. A Szegény ördöghöz a rajzokat és azok leírásait Márkos Béla készítette. Kiléte rejtély, élete, tevékenysége felderítetlen kutatási terület. Szövegei közül itt a Mesebeli erdő leírását idézzük: „Nagylombú fákból áll, mivel a lomberdő sejtelmesebb benyomást ad, mint a fenyő. A díszletelemeket három síkban helyezzük el. Az első sík a rivaldára erőstett aljnövényzet (páfrány, keserűlapu, stb.). Ezeket enyvezett vászonból készítsük el. A második és harmadik síkon állnak a hatalmas fák és a fatörzsök. Megformálásuknál vigyünk beléjük egy kevés emberiesítő vonást, de csak annyit, amennyivel még nem válnak hangsúlyosabbá a mozgó bábuknál. A tuskó felső lapját úgy készítsük el, hogy az a teljes rálátás hatását adja, mégis olyan keskeny maradjon, hogy Kámpecz előrelógatott lábakkal könnyűszerrel ráülhessen.” A szövegből látható, hogy Márkos gyakorlatiasan tudta megfogalmazni a bábdíszlet funkcióit. Hogy mégis mi tette igazán élővé ezt az erdőt? Olvassuk el Németh első lábjegyzetét! „A hangkulissza megoldása nem jelenthet különösebb problémát. A játékosok egyike-másika bizonyára tud néhány erdei madárhangot utánozni. Rigó rikkanthat, harkály kopácsolhat, kuvik, bagoly kuvikolhat, illetve huhoghat; persze nem egyszerre, hanem egymás után, szabálytalan időközökben, az első és a harmadik kép elején. Egyéb stilizált madárhang is színesítheti a csend pillanataiban az erdei jeleneteket.”
A Népművészeti (majd Népművelési) Intézet iratanyagának és dokumentumainak egy része az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtárába került, sőt a fennmaradt anyag néhány bábot is tartalmaz. Így Márkos Béla Bábszínpadban publikált rajzainak eredetijét intézményünk őrzi. Az egyik rajzon a kissé karikatúraszerű ördögcsalád, a sovány, hosszú, lógó orrú Kámpecz, a terebélyes, felékszerezett Lamenta és a két, épp egymást gyötrő ördögfióka látható, a másikon az emberszereplők: Ténferus – az anyai szeretet jelképe, magához ölelt lányaival –, a kevély Módus Beke és szikár, kincseiket cipelő felesége. Mindannyian karakteres népi figurák. A közlésre szánt tusrajzok lendületesek, igényesek – egy komoly művészi kvalitásokkal bíró alkotó művei. A díszlettervek – az említett erdő és Módus Beke lakásbelsője – gondosan kidolgozottak és érdekes technikai megoldásra épülnek: a színpadnyílást két kulisszával zárja le, így a játéktér nem négyszög, hanem háromszög alakú.
Módus Beke bábfigurája
a Ceskoslovensky Loutkař című bábszaklapban, 1954
A rajzok mellett a kesztyűs bábok között megtaláljuk a tervek alapján készült Kampecz, Lamenta, az egyik ördögfióka és Módus Beke kissé megkopott alakját is. Lamenta bábjából két darab is a gyűjtemény része: ez azt igazolja, hogy a darab szereplőiből több sorozat is készült az Intézet által támogatott amatőr bábcsoportok részére. A bábok a tervekhez képest leegyszerűsíttek, mégis felismerhetőek a Márkos megrajzolta vonások. A figurák azonban ennél igényesebb, az eredeti rajzokat hűen követő változatban is elkészültek. Az 1954-ben Magyarországon vendégszereplő csehszlovák Spejbl és Hurvinek Kisszínház társulatának tagja, Jan Dvorak két cikkben emlékezett meg magyarországi bábos élményeiről a Ceskoslovensky Loutkař patinás bábos magazin hasábjain. Második írásában a Népművészeti Intézet és a vidéki bábjátszók tevékenységét mutatta be elismerő szavakkal. A publikáció illusztrációi között pedig ott találjuk Módus Beke – Márkos terveit minden részletében követő – bábfigurájának fényképét. [6.] Emellett a Bábtárban fotókat őrzünk az ördögfiak „eredeti” változatáról is. Ezek alapján joggal feltételezhető az – ha ezt írott dokumentumok nem is igazolják –, hogy Németh Antal talán nem csupán a Bábszínpad hasábjain, elméletben rendezte meg a színdarabot, hanem fizikai valójában is.
Archív felvételek a Márkos Béla eredeti tervei alapján kivitelezett Ámpeczről és Bépeczről
A Szegény ördög hivatalos kőszínházi bemutatójára több mint húsz évet kellet várni. Az Állami Bábszínház 1975. december 21-én mutatta be Furfangosok című estjét, amelyen Weöres Sándor Csalóka Pétere mellett Tamási Áron második bábdarabja is színre került. Az előadást Bánd Anna rendezte, a bábokat – köztük a magával ragadó, bájos ördögfigurákat – Ország Lili, egy szintén „tiltott” művész tervezte.
Írta: Somogyi Zsolt
Jegyzetek
..............................
1. William Shakespeare: A vihar. I. felvonás 2. szín. Fordította Tandori Dezső
2. Tamási Áron első bábszínpadra írt műve, a Búbos vitéz 1952-ben jelent meg.
3. Szergej Vlagyimirovics Obraszcov (1901-1992) a moszkvai Központi Bábszínház alapítója, a szovjet bábjátszás megteremtője.
4. Igaz, Tamási Áront épp abban az évben „rehabilitálták” – Kossuth-díjat kapott.
5. A két írás a Szerelmes csillagok című, 1922-1929 között született Tamási-műveket tartalmazó novellás kötetben jelent meg.
6. Jan Dvořak: My jim, oni nám. (II.) Československý Loutkář, 1954. 9. sz. 205. p.
