„Nekem is volt életem a deszkákon” Jókai Mór színházi világa

Helyszín
Pesti Vigadó
Pesti Vigadó (földszint), 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Jókai Mór születésének kétszáz éves évfordulójára emlékező kiállításunk az írófejedelem színházi kapcsolatait mutatja be. Sokan Jókait leginkább regényíróként ismerik, pedig egyik legjelentősebb életrajzírója, Mikszáth Kálmán szerint „mindig is jobban vágyott színpadi sikerekre. Zajos diadalokat szeretett.”

Az író maga tizenegy elbeszélésének és regényének írta meg a színpadi változatát 1853 és 1894 között, melyeknek zöme a fővárosi és a vidéki színpadokat egyaránt meghódította. Színikritikáiban a Nemzeti Színház vezető színészeit örökítette meg, a színházi évfordulók és a színházavató ünnepségek alkalmából írt költeményeiben és színdarabjaiban pedig a színház nemzetnevelő erejét hangsúlyozta. Magánéletét is átszőtte a színház világa, hiszen mindkét alkalommal színésznőt vett feleségül: először a kor ünnepelt csillagát, Laborfalvi Rózát, majd élete alkonyán a fiatal Nagy Bellát. Jókai szinte egész életét „színpadon”, a nyilvánosság előtt élte. Ötvenéves írói jubileumát 1894-ben már az egész nemzet ünnepelte.

A kiállításban szereplő Jókai korabeli portrékat és szerepfotókat, illetve a későbbi Jókai-adaptációk alapján készült előadások fotóit az író hol emelkedett, hol humoros-ironikus szövegei kísérik.

 

 

Kurátorok: Huber Beáta, Kiss Erika Zsuzsanna, Bodolay Géza

 

Látványterv: Fecsó Andrea